Nunquam derelicta

A harcosok legfőbb erénye a lojalitás. Urához, elveihez, istenéhez, hitéhez hűnek lenni minden harcosban belső törvény.

Ugyanilyen hű és lojális marad a harcos minden körülmények között bajtársaival szemben is – és ez az egyetlen, amely visszahat, és önmagában is hordozza jutalmát. Bajtársak nélkül ugyanis nincs harcos. A magányos harcos csupán legenda, absztrakció. Sosem létezett.
Kivétel nélkül minden harcosnak társra van szüksége, akinek vállán néha megpihenhet keze, aki és akit fedezni képes a veszedelemben.
A csaták és háborúk során azonban gyakorta megesik, hogy a legjobb bajtárs is elszakad kötelékétől, barátaitól – más harcra, más színtérre szólítja kötelessége, az Uralkodó és a belső hang parancsolata.

Ilyenkor néha úgy tűnik, a bajtársak cserbenhagynak. Néha úgy tűnik, előled aratják le a babért, másszor pedig úgy, mint akik szándékosan engednek előre a veszedelembe.

Ezekben a pillanatokban olykor megfagy a harcos lelke. Fegyvernél, szónál sokkal erősebben és halálosabban sebezhet a megrendült hit.
Az igazi bajtársiasság azonban éppen erről szól: a hitről és a bizalomról, amely csak feltétlen lehet. Még a hátat fordító, megfutamodó és cserben hagyó bajtárs is bajtárs: mindaddig, amíg egy zászló alatt, egy célért és egyazon belső parancsért harcoltok. A bizalom és a lojalitás feltétel nélküli és helyzettől független.
Mindaddig, amíg ezt szem elől nem téveszti, egyetlen harcos sem marad magára a csatamezőn.

György Attila: Harcosok könyve ( A hűségről)

Ki olyan, mint a sárkány? - Protect Life

Egy pillanatig se feledd, hogy egyedül vagy, és hatalmad csupán a jobb kezedig terjed. Minden harcos magányos, mert a végső harcot egyedül kell megvívni. E harc hevében nincs csapat és nincsenek bajtársak; magad vagy csupán. Magad, és Isten, aki nem avatkozik be.

Ezt a harcot mindenképp meg kell vívni – nemcsak azért, mert ez a harcos életének értelme, de azért is, mert elkerülhetetlen. Nemcsak a harcos keresi a harcot – a harc is követi őt, könyörtelenül.
A végső harcot pedig nem lehet megnyerni, nem lehet abbahagyni, és nem lehet kitérni előle. Ezért végső.
És amikor megérti ezt a harcos, körülnéz és felfogja hogy egyedül maradt és egyedül kell megvívnia majd e harcot, végképp megszűnik embernek lenni. Ettől fogva szíve nem emberi szív, hanem a harcos szíve mely nem ismer mást, csak ellenfelet és áldozatot.
Ez a magányosság a harcos egyik legnagyobb próbatétele. Kevesen élik túl, kevesen viselik el – mert nem azért van, hogy elviseljék. E magányosság kezdettől való: az első, társtalan teremtett lényé, akit Isten lehelete még nem melegített fel.

A harcosok többsége nem a harcba, hanem ebbe hal bele.

Annak számára, aki egyedül maradt, nincs más út, csak a végzet útja: az elkerülhetetlen halálé, mert a társtalanság mindig halálba torkollik.
Az egyedüllét felismerésének pillanatát az igazság pillanatának is nevezik – ez azonban semmit nem jelent, mert ezekben a pillanatokban nincs igazság, sem hamisság. Semmi sincs; csak a meztelenség és a magány. Ez a végső bizonyosság, és minden más illúzió.
Senki sem tudja, miért van így.

György Attila: Harcosok könyve

Aki Őelőtte jár

Időnként minden harcost meglep, elborít a szomorúság. Nincs mit tenni ellene, és nem is kell tenni semmit. Ez a szomorúság része a harcos lényének, és része van abban, hogy azok lehetünk, akik vagyunk.Van ebben a szomorúságban valami a szeretkezések utáni letisztult levertségből; de benne van az arcizmokat megfeszítő, görcsös szorongás is önmagunktól. Mély, természeteeelenes megnyugvás van ebben a szomorúságban, és teljes, maradéktalan béke. Talán ennek a szomorúságnak a pillanatai az egyetlenek a harcos életéből, melyek békében telnek el.
Talán így pihennek a harcosok.
Nesztelenül és jeltelenül érkezik ez a szomorúság, körülfolyja, elnyeli, magába zárja a harcost, elringatja, megtisztítja és kisimítja a lélek ráncait.Van ebben a szomorúságban valami a szeretetből, és van valami a szerelem révületéből is: megbocsátó, megbékítő és bénító, akár az asszonyok teste.Nagy, fekete, asszonytestű madár ez a szomorúság: karmait a harcos oldalába vágja és gyengéden beborítja szárnyaival.

György Attila:Harcosok könyve
Kép: a pazyryki lelet egy alakja

Wei Wu Wei

A cselekvés és a nem-cselekvés: egység. Egy etlen pillanattal hamarább vagy később cselekedni élet és halál döntése lehet. A késedelem meg nem történtté teszi a dolgokat, az elhamarkodott cselekedet végképp megrontja.

Ez a tanítás senki számára nem titok. Nem tartozik a bölcs misztériumok közé: egyszerű, hétköznapi tény, mellyel öntudatra eszmélése óta tisztában van az ember. És mégis: csak nagyon kevesen tudják e szabályt maradéktalanul és helyesen betartani.

Ha a kelleténél hamarább, vagy később vágsz: életedbe kerülhet. A nyílvessző leheletnyi késése életet menthet. A pontos időzítés és az ehhez vezető türelem a harcos egyik legfontosabb erénye. Enélkül is lehet valaki harcos: de rövid életű és múló jelentőségű csupán.

A türelem hiánya megrontja az emberek közötti kapcsolatot: a harcot és a szerelmet egyaránt. Nem könnyű feladat megtanulni a türelem művészetét: a legtöbb embernek azonban, ha eleget él, sikerül.

Egyszer azt mondta valaki: a türelmetlen ember önmagában kételkedik. Ez, minden bizonnyal a lehető legpontosabb megfogalmazás, és egészen biztos, hogy a megfelelő időben hangzott el.

György Attila: Harcosok könyve

Kimondhatatlan álmaimban

Vannak képek, amelyek halálig, és talán azon túl is kísérik az embert. Kevesen figyelnek ezekre a képekre, és jelentőségüket nem ismerik fel – pedig az álmok figyelmeztetnek fontosságukra. Mindenki álmodik, még a vakok és az állatok is, mert a képek, és a képekben rejtett üzenetek meghatározzák az emberi sorsot.

Vannak képek, amelyek ébren is megjelennek; és ilyenkor úgy érezzük, mintha valahonnan hazaérkeztünk volna, mert egy kép is lehet haza, ahogyan lehet egy íz, egy illat, vagy egy hang is.

Minden embert más és más képek kísérnek. Más képekkel álmodik a földműves, és ismét más képpel réved a kereskedő. E képek bizonyosabban jelzik az elhivatottságot, mint bármi más. Régen, az álomfejtők még tudták ezt, és néhány festő is tudta.

Ezek a képek nem jelképek. Nem allegóriák, és nincs mélyebb értelmük. Megáll, és hosszasan megpihen rajtuk a tekintet.

A sárban lépő lovak lába.

A farkasok figyelő tekintete.

A hegyek és a nők gerince.

A markolaton nyugvó kéz.

Ha ezeket látod, harcos vagy, gondolj erről bármit is.

Szöveg: György Attila: Harcosok könyve

Zárójelben

Egyetlen harcos sem sebezhetetlen, és egyetlen Uralkodó sem. A halhatatlanság ígérete nem véd meg a sebek és a fájdalom ellen, s még a legalantasabb ember is képes sebet ejteni a mégoly elhivatott harcoson is.

A harcosok többsége élete és a csaták során rengeteg sebet szerez, az Uralkodót pedig szinte törvényszerűen sebek és sebhelyek sokasága borítja. Testi és lelki, behegedő és újranyíló sebek ezek.

Olyankor azonban, amikor valahonnan a mélyből érkezik a szúrás, hátulról vagy lesből sebeznek meg, alávalók és orgyilkosok támadnak rá, gondolj arra, amivel több vagy náluk. Arra, amivel nemcsak elhivatottságodban, de fizikai létezésedben is több vagy. Gondolj a harc ízére, amit a lesből támadók sosem ismernek meg. Gondolj a feledhetetlen fémes ízre szádban, amit akkor érzel, amikor a túlerő ellen indulsz. A lázra, és a dühre. Gondolj a hitre és a magányra. Barátaidra és bajtársaidra. Gondolj a nevetésre, a ragadozók és a harcosok erős, őszinte nevetésére, amelytől meghátrál a halál. Gondolj a nők ölelésére, ahogyan téged öleltek, és amelyben sosem lesz az aljanépnek része.

Gondolj a halálra és az életre, amit csak te, és a veled egylényegűek tapasztalnak és élnek meg a maguk teljességében.

Gondolj magadra, gondolj rájuk: és gondolj arra, hogy a kétféle minőségen a sebek egyáltalán nem változtatnak.

Szöveg: György Attila: Harcosok könyve

Kép: Yimou Zhang: A hős (Ying Xiong)

Derelicta

A harcosok legfőbb erénye a lojalitás. Urához, elveihez, istenéhez, hitéhez hűnek lenni minden harcosban belső törvény.
Ugyanilyen hű és lojális marad a harcos minden körülmények között bajtársaival szemben is – és ez az egyetlen, amely visszahat, és önmagában is hordozza jutalmát. Bajtársak nélkül ugyanis nincs harcos. A magányos harcos csupán legenda, absztrakció. Sosem létezett.
Kivétel nélkül minden harcosnak társra van szüksége, akinek vállán néha megpihenhet keze, aki és akit fedezni képes a veszedelemben.
A csaták és háborúk során azonban gyakorta megesik, hogy a legjobb bajtárs is elszakad kötelékétől, barátaitól – más harcra, más színtérre szólítja kötelessége, az Uralkodó és a belső hang parancsolata.

Ilyenkor néha úgy tűnik, a bajtársak cserbenhagynak. Néha úgy tűnik, előled aratják le a babért, másszor pedig úgy, mint akik szándékosan engednek előre a veszedelembe.

Ezekben a pillanatokban olykor megfagy a harcos lelke. Fegyvernél, szónál sokkal erősebben és halálosabban sebezhet a megrendült hit.
Az igazi bajtársiasság azonban éppen erről szól: a hitről és a bizalomról, amely csak feltétlen lehet. Még a hátat fordító, megfutamodó és cserben hagyó bajtárs is bajtárs: mindaddig, amíg egy zászló alatt, egy célért és egyazon belső parancsért harcoltok. A bizalom és a lojalitás feltétel nélküli és helyzettől független.
Mindaddig, amíg ezt szem elől nem téveszti, egyetlen harcos sem marad magára a csatamezőn.

György Attila: Harcosok könyve ( A hűségről)
Kép: Botticelli: Derelicta

A sorok közt

A gyávaságról mindenki tudja: lelkiállapot kérdése. A léleknek egyfajta betegsége ez; megbénítja és gátolja az értelem műkődését.

Mindenekelőtt azonban: a gyávaság rossz lelkiismeret kérdése. A legtöbben nem valamitől félnek, hanem valaminek a következményétől. S ha a dolgok mélyére nézünk, a legtisztább szándék alján is rejlik valami, ami nem kívánt következményekkel terhes.

Hogy hasznos-e ez, avagy sem: erről nem tudunk eleget. Az esetek többségében a puszta gyávaság, az állandó félelem maga a büntetés, az elszenvedett penitencia; s ki felismeri és megérti, hogy a félelem csupán következmény, máris jobb és erősebb harcossá válik.
Vannak esetek azonban, amikor a félelem végleg elvakít, tehetetlenné tesz, és idegen akaratot ültet szívünkbe. Ez, bizonyos esetekben állandó gyávasághoz és, akár halálhoz is vezethet.
...

A gyerekek nem tudnak huzamosabb ideig félni. A forradalmakat rendszerint fiatalok csinálják. A legjobb katonák a középkorú férfiakból lesznek. A harcos népek társadalmaiban a vének önként váltak meg életüktől – még mielőtt legyőzte volna őket az élet következményeitől való rettegés.
A végvári vitézek még úgy tartották: ki félelmében hal meg, annak f***l harangoznak. És ők harcosok voltak, csakugyan.

György Attila: Harcosok könyve ( A gyávaságról)
Kép: sk

Szép volt, fiúk!

Azoknak, akik a kergetőzés helyett a közelharcot választották, akik szembe mentek, nem hátra, akik az oszlatásból összecsapást alakítottak.

Mi pedig, annak ellenére, hogy a Noua Dreapta felszólított a távozásra, sűrű ,,Szerbia" kiabálások közt, majd harci cselekedetként egy tizenhét éves, ötvenkilós fiút hatan összevertek az U drukkerei közül, még maradunk az ,,ősi román földön", ahol még találni Kolozsvár Királyi Város veretű kanálisfedőket. Is.

,,...te, aki e sorokat olvasod, egy harcos nép, - talán a legrégebbi – nyelvén beszélsz, és valószínűleg annak fia vagy. Én, aki ezt írom, biztosan. Erre az örökségre mindig és minden körülmények között büszke lehetsz.
És légy is az – mert úgysem bocsátják ezt soha meg neked."

Idézet: György Attila: Harcosok könyve
Kép: s.k.

Örökség

Néha egy felismerés szíven üti a harcost – ilyenkor megáll egy pillanatra a világmindenség is. Aztán folytatódik, de többé sosem lesz ugyanaz.

Ilyen felismerés az is, hogy csak az ragaszkodik, akinek van amihez ragaszkodnia.

Az az ember és az a nép, melynek élete a jelenben telik, gyökértelen, hitetlen és az ürességet önmaga változásával tölti ki. Istene a pillanat istene, és ima helyett kételkedéssel áldozik.

Mások, mint Te, vagy Én, mozdulatlanul állnak, ahogyan mozdulatlanok az ősök, az erkölcsök, az erő, és maga Isten is. E mozdulatlanság titka, hogy ehhez viszonyulva mozog minden.
A világ körülöttük, körülöttünk, a harcosok körül forog.
Nem kell ezt senkinek magyarázni. Van, akinek szépapja neve hallatára megdobban szíve, és keze a déli harangszónál keresztvetésre rebben, és van, akinek nem.
Van, aki számára mámor a változás, és van, akinek fenyegetés.
E különbségeket mindig és mindenkor a harc dönti el.
Ezért uralkodnak mindenek felett a harcosok. Ezért is.
És azért, mert a harc állandó, tehát az állandóság, az erkölcsök, az öröklét és Isten sajátja.
Az is él, aki változik, és az is, aki változatlan marad – de a változó ember percenként meghal, míg a változatlan örökéletű marad.
Nézz szét magad körül, vedd számba őseidet, erkölcseidet, hazádat, istenedet és kivont karddal kezedben, ragaszkodj hozzá.

Szöveg: György Attila: Harcosok könyve
Kép: Luc Besson: The Messenger

Ki olyan, mint a sárkány?

Egy pillanatig se feledd, hogy egyedül vagy, és hatalmad csupán a jobb kezedig terjed. Minden harcos magányos, mert a végső harcot egyedül kell megvívni. E harc hevében nincs csapat és nincsenek bajtársak; magad vagy csupán. Magad, és Isten, aki nem avatkozik be.

Ezt a harcot mindenképp meg kell vívni – nemcsak azért, mert ez a harcos életének értelme, de azért is, mert elkerülhetetlen. Nemcsak a harcos keresi a harcot – a harc is követi őt, könyörtelenül.
A végső harcot pedig nem lehet megnyerni, nem lehet abbahagyni, és nem lehet kitérni előle. Ezért végső.
És amikor megérti ezt a harcos, körülnéz és felfogja hogy egyedül maradt és egyedül kell megvívnia majd e harcot, végképp megszűnik embernek lenni. Ettől fogva szíve nem emberi szív, hanem a harcos szíve mely nem ismer mást, csak ellenfelet és áldozatot.
Ez a magányosság a harcos egyik legnagyobb próbatétele. Kevesen élik túl, kevesen viselik el – mert nem azért van, hogy elviseljék. E magányosság kezdettől való: az első, társtalan teremtett lényé, akit Isten lehelete még nem melegített fel.
A harcosok többsége nem a harcba, hanem ebbe hal bele. Annak számára, aki egyedül maradt, nincs más út, csak a végzet útja: az elkerülhetetlen halálé, mert a társtalanság mindig halálba torkollik.
Az egyedüllét felismerésének pillanatát az igazság pillanatának is nevezik – ez azonban semmit nem jelent, mert ezekben a pillanatokban nincs igazság, sem hamisság. Semmi sincs; csak a meztelenség és a magány. Ez a végső bizonyosság, és minden más illúzió.
Senki sem tudja, miért van így.

György Attila: Harcosok könyve

Arról, hogy lelkünk mélyén

nomádok vagyunk
Gondolj arra: a harcos népek mindannyian tudják, az emberi élet út. Soféleképpen nevezik ezt az utat, de lényegében ugyanazt jelenti: hogy valahonnan tartunk valamerre.
Aki az életet útnak nevezi, annak célja van, mert minden út vezet valahova. Céltalan út nincs. Ezért nevezik magukat ezek a népek kiválasztottaknak: mert ők úton vannak valami fele.. Gondolj a kínaiakra, az északi harcosokra, az indiánokra és a magyarokra. Hosszú utat bejárt és ma is útonjáró népek, akkor is, ha tízezer éves városokban laknak. Egy nép utazása ugyanis nem térben, és nem csak térben történik.

Ezek a népek, a kiválasztottak és a harcosok népei azt is tudják: az élet útja a harc útja is: a Kard Útja, a Hadak Útja, a hadiösvény vagy Fényes Ösvény. Ezért nem lehet legyőzni őket, és ezért kiválasztottak.
Valamikor egy idegen felismerte és leírta az igazságot, hogy a harcosokat nem lehet legyőzni. Igaz, hazudott, mert általánosított, és emberekről beszélt: holott az embert le lehet győzni, és folytonosan le is győzik az arra érdemesek.
Csak a harcosok azok, akiket meg lehet ölni, ki lehet írtani őket és nemzetségüket, de legyőzni nem lehet, soha.
A perzsákat nem győzték le, a párthusokat sem, és az aztékokat sem -
mert aki harcra született, annak a halál is a bejárt út része.
György Attila: Harcosok könyve

VHK: Hunok csatája