Mert elhagyatnak akkor mindenek

Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra –

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!

Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

Pilinszky János: Apokrif (részlet)

Április

Nunquam derelicta

A harcosok legfőbb erénye a lojalitás. Urához, elveihez, istenéhez, hitéhez hűnek lenni minden harcosban belső törvény.

Ugyanilyen hű és lojális marad a harcos minden körülmények között bajtársaival szemben is – és ez az egyetlen, amely visszahat, és önmagában is hordozza jutalmát. Bajtársak nélkül ugyanis nincs harcos. A magányos harcos csupán legenda, absztrakció. Sosem létezett.
Kivétel nélkül minden harcosnak társra van szüksége, akinek vállán néha megpihenhet keze, aki és akit fedezni képes a veszedelemben.
A csaták és háborúk során azonban gyakorta megesik, hogy a legjobb bajtárs is elszakad kötelékétől, barátaitól – más harcra, más színtérre szólítja kötelessége, az Uralkodó és a belső hang parancsolata.

Ilyenkor néha úgy tűnik, a bajtársak cserbenhagynak. Néha úgy tűnik, előled aratják le a babért, másszor pedig úgy, mint akik szándékosan engednek előre a veszedelembe.

Ezekben a pillanatokban olykor megfagy a harcos lelke. Fegyvernél, szónál sokkal erősebben és halálosabban sebezhet a megrendült hit.
Az igazi bajtársiasság azonban éppen erről szól: a hitről és a bizalomról, amely csak feltétlen lehet. Még a hátat fordító, megfutamodó és cserben hagyó bajtárs is bajtárs: mindaddig, amíg egy zászló alatt, egy célért és egyazon belső parancsért harcoltok. A bizalom és a lojalitás feltétel nélküli és helyzettől független.
Mindaddig, amíg ezt szem elől nem téveszti, egyetlen harcos sem marad magára a csatamezőn.

György Attila: Harcosok könyve ( A hűségről)

Pajzs

Kis piros sárkányok súrolják a gondolatom
Tündérország, Paradicsom, hozzád száll a mozdulatom
Zöld mezőben csillagok gúnyáját foltozgatom
Álombeli zenével bolygók lelkét ápolom
Ködben a táj, az éji szépség alszik az ég vizén,
de nemsokára újra ragyogni fog a csillagom,
sodor tündöklő fonalat lelkem mélyére,
Oly jó, oly jó, oly jó, jó
Emberi tájakon
Oly jó, oly jó, oly jó!
VHK: Kis piros sárkányok

Wei Wu Wei

A cselekvés és a nem-cselekvés: egység. Egy etlen pillanattal hamarább vagy később cselekedni élet és halál döntése lehet. A késedelem meg nem történtté teszi a dolgokat, az elhamarkodott cselekedet végképp megrontja.

Ez a tanítás senki számára nem titok. Nem tartozik a bölcs misztériumok közé: egyszerű, hétköznapi tény, mellyel öntudatra eszmélése óta tisztában van az ember. És mégis: csak nagyon kevesen tudják e szabályt maradéktalanul és helyesen betartani.

Ha a kelleténél hamarább, vagy később vágsz: életedbe kerülhet. A nyílvessző leheletnyi késése életet menthet. A pontos időzítés és az ehhez vezető türelem a harcos egyik legfontosabb erénye. Enélkül is lehet valaki harcos: de rövid életű és múló jelentőségű csupán.

A türelem hiánya megrontja az emberek közötti kapcsolatot: a harcot és a szerelmet egyaránt. Nem könnyű feladat megtanulni a türelem művészetét: a legtöbb embernek azonban, ha eleget él, sikerül.

Egyszer azt mondta valaki: a türelmetlen ember önmagában kételkedik. Ez, minden bizonnyal a lehető legpontosabb megfogalmazás, és egészen biztos, hogy a megfelelő időben hangzott el.

György Attila: Harcosok könyve

Az ősök nyomot hagynak

Hálistennek. Mert igazán nem tudnám, még azt sem, hogy hol vagyok, nemhogy merre forduljak.

Title and visual credits go to: webzen

Éjjel ezt mondta a bagoly álmomban

Ayer me dijo un ave que volara
Por donde no hay ardor
Que lo sufrido no resucita en sueños
Y en rezos nunca murio
Que saque el aire de mis ojos
Que abrace el miedo con tus sueños
Que sea un guerrero de sangre
Para que nadie te haga daño
Ayer me dijo un ave que volara
Hasta desintegrarme
Que la distancia no es cansancio
Es fuerza, eres tu
Que saque el aire...

Caifanes: Ayer me dijo un ave (igen, tudom, hogy már harmadjára teszem fel. Úgy látszik, ez év elején mindig így van. Keress egy spanyolul tudó barátot, én nem tudom szépen lefordítani)
Sajnos a képről semmi egyebet nem tudom, mint hogy életemben másodjára quizzeltem a facebookon. A kérdés az volt, hogy hogy néztem ki előző életemben. Nos, nem tudom, de ezt dobta ki nekem a rendszer.

Avalon

Szigetlakó leszek. Úgy értem, vízzel körülvett sziget, nyilván, mert a víz nélküli elszigetelődés már megvan.

Nem most és nem mostantól vágyom erre. De majd. Ezt nem tudom elmagyarázni, hogy miért sziget, de nyilván azért is, mert ott már nem lenne szükséges címet adnom a blogomnak. És a szigeten általában utól szoktam érni a csodáimat. Tuvalu, Izland, egy pár nap MSziget vagy akár egy olajfúró is megteszi.

Nézzed: The Secret Life of Words (2005) - egy hallássérült túlélő ápoló, egy összeégett, látássérült ápolt, vízfeletti lebegés, vízalatti csend.
Hallgasd is.

Húsz. Huszonegy. Gramm.

Tegnap 21 éves kellett volna legyél, nem pajzs egy hónappal ezelőtt. Érdemes volt? Nem tudok más megoldást: újra foglak szülni. És minden álmodja tovább jelenét.

Kép: Baraka (r: Ron Fricke)

Hős ifjú jön: fogadtassék!

Gyászolj és tiszteld a harcos áldozatát. Őrizd meg és éltesd tovább, elmédben, lelkedben, ereidben.

Mérhetetlen űrt hagytál magad után. Bennem maradsz mindörökre, barátom, bajtársam, titoktartóm, testvérem, fiam.

Kép: hvg.hu - 2006/43
Zene: Gyűrük ura III. - csak hallgasd. Emlékszel, Pest fele menet megegyeztünk, hogy mindkettőnknek ez a kedvence a filmből. Lili-Róza szerint utánad kellene menjünk a csillagok közé, hogy megsimizzük a kopasz fejedet, ha már te nem jössz, hogy vigyél haza, de szerinte jönni fogsz.)

Mi leszek, ha

Kiböjtöltem.

Ezért a következő életemben megkoronáznak. Kegyes leszek és bölcs. Ész, erő, erkölcs. Mindenek fölött erkölcs. Harcolni fogok, amikor kell és szeretni, amikor lehet. Boldog is leszek. Megtalál az az ember, akinek a szava szent. Számára és számomra egyaránt. A legkiválóbb harcoshoz megyek, aki erősebb, mint én és bölcsebb is. Nem hű lesz hozzám. Lojális. Nem egy élet erejéig. És fújni fog a szél és szólni fog a bőrduda. Hét gyermeket fogok szülni, öt fiút és két lányt. Természetesen Lili-Rózát is köztük. Ő a gondolatritmus. Sok lovam lesz és sok hegyet be fogok járni velük. De egy sárkányom. Piros, nagy. Merthogy sárkányok vannak. Kardom is lesz. Szintén egy. És zászlóm is. Fehér. Liliomos. Gyűrűm a mutatóujjamon. Zöld, kerek köves. Tele leszek akkor is tetoválva. Közös sírba fognak temetni azzal, akivel egymásnak szegődtünk. És majd 2500 év múlva, vagy esetleg még odébb, majd a következő félévkor, megtalálják a múmiáinkat, zárójelben, úgy, ahogy Nagy László már rég megírta, s ha szükséges lesz, újraírjuk újra a történelmet.

Ez lesz. Vagy volt már? Nem, biztos nem. De az idő nem fontos. Csak az élet számít.

Zárójelben

Egyetlen harcos sem sebezhetetlen, és egyetlen Uralkodó sem. A halhatatlanság ígérete nem véd meg a sebek és a fájdalom ellen, s még a legalantasabb ember is képes sebet ejteni a mégoly elhivatott harcoson is.

A harcosok többsége élete és a csaták során rengeteg sebet szerez, az Uralkodót pedig szinte törvényszerűen sebek és sebhelyek sokasága borítja. Testi és lelki, behegedő és újranyíló sebek ezek.

Olyankor azonban, amikor valahonnan a mélyből érkezik a szúrás, hátulról vagy lesből sebeznek meg, alávalók és orgyilkosok támadnak rá, gondolj arra, amivel több vagy náluk. Arra, amivel nemcsak elhivatottságodban, de fizikai létezésedben is több vagy. Gondolj a harc ízére, amit a lesből támadók sosem ismernek meg. Gondolj a feledhetetlen fémes ízre szádban, amit akkor érzel, amikor a túlerő ellen indulsz. A lázra, és a dühre. Gondolj a hitre és a magányra. Barátaidra és bajtársaidra. Gondolj a nevetésre, a ragadozók és a harcosok erős, őszinte nevetésére, amelytől meghátrál a halál. Gondolj a nők ölelésére, ahogyan téged öleltek, és amelyben sosem lesz az aljanépnek része.

Gondolj a halálra és az életre, amit csak te, és a veled egylényegűek tapasztalnak és élnek meg a maguk teljességében.

Gondolj magadra, gondolj rájuk: és gondolj arra, hogy a kétféle minőségen a sebek egyáltalán nem változtatnak.

Szöveg: György Attila: Harcosok könyve

Kép: Yimou Zhang: A hős (Ying Xiong)

Kryptex

Nem mozdulok.
Csak, mint áramló, lassú rendek,
csak alvó látomásaid kerengnek,
mint láthatatlan csillagok.
Ébredj, ébredj. Mutasd a vállad.
Sebesülten is megtalállak.
Szólj, hogy szólhassak holtomiglan.
Mondd, mondd el végre, merre jártál
kimondhatatlan álmaidban.

Nemes Nagy Ágnes: Az alvóhoz

Szép volt, fiúk!

Azoknak, akik a kergetőzés helyett a közelharcot választották, akik szembe mentek, nem hátra, akik az oszlatásból összecsapást alakítottak.

Mi pedig, annak ellenére, hogy a Noua Dreapta felszólított a távozásra, sűrű ,,Szerbia" kiabálások közt, majd harci cselekedetként egy tizenhét éves, ötvenkilós fiút hatan összevertek az U drukkerei közül, még maradunk az ,,ősi román földön", ahol még találni Kolozsvár Királyi Város veretű kanálisfedőket. Is.

,,...te, aki e sorokat olvasod, egy harcos nép, - talán a legrégebbi – nyelvén beszélsz, és valószínűleg annak fia vagy. Én, aki ezt írom, biztosan. Erre az örökségre mindig és minden körülmények között büszke lehetsz.
És légy is az – mert úgysem bocsátják ezt soha meg neked."

Idézet: György Attila: Harcosok könyve
Kép: s.k.

Örökség

Néha egy felismerés szíven üti a harcost – ilyenkor megáll egy pillanatra a világmindenség is. Aztán folytatódik, de többé sosem lesz ugyanaz.

Ilyen felismerés az is, hogy csak az ragaszkodik, akinek van amihez ragaszkodnia.

Az az ember és az a nép, melynek élete a jelenben telik, gyökértelen, hitetlen és az ürességet önmaga változásával tölti ki. Istene a pillanat istene, és ima helyett kételkedéssel áldozik.

Mások, mint Te, vagy Én, mozdulatlanul állnak, ahogyan mozdulatlanok az ősök, az erkölcsök, az erő, és maga Isten is. E mozdulatlanság titka, hogy ehhez viszonyulva mozog minden.
A világ körülöttük, körülöttünk, a harcosok körül forog.
Nem kell ezt senkinek magyarázni. Van, akinek szépapja neve hallatára megdobban szíve, és keze a déli harangszónál keresztvetésre rebben, és van, akinek nem.
Van, aki számára mámor a változás, és van, akinek fenyegetés.
E különbségeket mindig és mindenkor a harc dönti el.
Ezért uralkodnak mindenek felett a harcosok. Ezért is.
És azért, mert a harc állandó, tehát az állandóság, az erkölcsök, az öröklét és Isten sajátja.
Az is él, aki változik, és az is, aki változatlan marad – de a változó ember percenként meghal, míg a változatlan örökéletű marad.
Nézz szét magad körül, vedd számba őseidet, erkölcseidet, hazádat, istenedet és kivont karddal kezedben, ragaszkodj hozzá.

Szöveg: György Attila: Harcosok könyve
Kép: Luc Besson: The Messenger

( )

Figyelem, figyelem
felhívjuk a lakosok figyelmét
nemzeti kincsnek nevezett szkíta leleteinkből
két alak, egy férfi, egy nő
eltűnt már a havazás előtt
ezüst az arcuk, ezüst a kezük
a hóvihar mozgó centrumából
fővárosunk felett magasan
halálbiztos hogy ők zengenek
magas a jutalom is, azé lesz
aki lehozza őket a földre
megkötözve, fegyver is használható
figyelem, figyelem
fegyver is használható

Szöveg: Nagy László: Inkarnáció ezüstben - szövegrészletek - van közte más is
Kép: veronai lelet - ami köztük van, pár ezer éves
() - ami közte van, a tied
Zene: Notre Dame de Paris- 2002 Verona

Kiegyezés

Ha elhagysz szerelmem elhagylak én is
E rossz ízű reggel hol látod a vég
Lakja lakunk csak s csukott szemekkel
Jön-megy s bomolva strichel a lét

Ha maradsz szerelmem s én is maradnék
S ránk zárva ismét ajtót kaput
Aztán mi volt mind s nem kérdenélek
S bárkánk ha újabb vizekre fut

Együtt az árral úsznánk s dalolva
Míg elhal mögöttünk a rossz földi zaj
Súgnám füledbe nagyon szeretlek
S hol égi kövekből épül a part

Lesz majd szállásunk s míg halkan becézlek
Foltos csuháját lágyan az est
S titkos füvéből ágyat a hajnal
Ne menj ma mégse maradj lehet?

Muszka Sándor: (Ágyat a hajnal)
Kép: Tom Tykwer: A harcos és a hercegnő

Ki olyan, mint a sárkány?

Egy pillanatig se feledd, hogy egyedül vagy, és hatalmad csupán a jobb kezedig terjed. Minden harcos magányos, mert a végső harcot egyedül kell megvívni. E harc hevében nincs csapat és nincsenek bajtársak; magad vagy csupán. Magad, és Isten, aki nem avatkozik be.

Ezt a harcot mindenképp meg kell vívni – nemcsak azért, mert ez a harcos életének értelme, de azért is, mert elkerülhetetlen. Nemcsak a harcos keresi a harcot – a harc is követi őt, könyörtelenül.
A végső harcot pedig nem lehet megnyerni, nem lehet abbahagyni, és nem lehet kitérni előle. Ezért végső.
És amikor megérti ezt a harcos, körülnéz és felfogja hogy egyedül maradt és egyedül kell megvívnia majd e harcot, végképp megszűnik embernek lenni. Ettől fogva szíve nem emberi szív, hanem a harcos szíve mely nem ismer mást, csak ellenfelet és áldozatot.
Ez a magányosság a harcos egyik legnagyobb próbatétele. Kevesen élik túl, kevesen viselik el – mert nem azért van, hogy elviseljék. E magányosság kezdettől való: az első, társtalan teremtett lényé, akit Isten lehelete még nem melegített fel.
A harcosok többsége nem a harcba, hanem ebbe hal bele. Annak számára, aki egyedül maradt, nincs más út, csak a végzet útja: az elkerülhetetlen halálé, mert a társtalanság mindig halálba torkollik.
Az egyedüllét felismerésének pillanatát az igazság pillanatának is nevezik – ez azonban semmit nem jelent, mert ezekben a pillanatokban nincs igazság, sem hamisság. Semmi sincs; csak a meztelenség és a magány. Ez a végső bizonyosság, és minden más illúzió.
Senki sem tudja, miért van így.

György Attila: Harcosok könyve

Arról, hogy lelkünk mélyén

nomádok vagyunk
Gondolj arra: a harcos népek mindannyian tudják, az emberi élet út. Soféleképpen nevezik ezt az utat, de lényegében ugyanazt jelenti: hogy valahonnan tartunk valamerre.
Aki az életet útnak nevezi, annak célja van, mert minden út vezet valahova. Céltalan út nincs. Ezért nevezik magukat ezek a népek kiválasztottaknak: mert ők úton vannak valami fele.. Gondolj a kínaiakra, az északi harcosokra, az indiánokra és a magyarokra. Hosszú utat bejárt és ma is útonjáró népek, akkor is, ha tízezer éves városokban laknak. Egy nép utazása ugyanis nem térben, és nem csak térben történik.

Ezek a népek, a kiválasztottak és a harcosok népei azt is tudják: az élet útja a harc útja is: a Kard Útja, a Hadak Útja, a hadiösvény vagy Fényes Ösvény. Ezért nem lehet legyőzni őket, és ezért kiválasztottak.
Valamikor egy idegen felismerte és leírta az igazságot, hogy a harcosokat nem lehet legyőzni. Igaz, hazudott, mert általánosított, és emberekről beszélt: holott az embert le lehet győzni, és folytonosan le is győzik az arra érdemesek.
Csak a harcosok azok, akiket meg lehet ölni, ki lehet írtani őket és nemzetségüket, de legyőzni nem lehet, soha.
A perzsákat nem győzték le, a párthusokat sem, és az aztékokat sem -
mert aki harcra született, annak a halál is a bejárt út része.
György Attila: Harcosok könyve

VHK: Hunok csatája

Pajzs

Kis piros sárkányok súrolják a gondolatom
Tündérország, Paradicsom, hozzád száll a mozdulatom
Zöld mezőben csillagok gúnyáját foltozgatom
Álombeli zenével bolygók lelkét ápolom
Ködben a táj, az éji szépség alszik az ég vizén,
de nemsokára újra ragyogni fog a csillagom,
sodor tündöklő fonalat lelkem mélyére,
Oly jó, oly jó, oly jó, jó
Emberi tájakon
Oly jó, oly jó, oly jó!
VHK: Kis piros sárkányok