Képesek vagyunk

Tegnap délután óta Karácsony van álunk ezen képeknek köszönhetően, amiket Zsolt készített.

Egészen pontosan 12. osztály elején, tehát hónapra pontosan 10 évvel ezelőtt ültem gép elé. És jól emlékeztem: nekem jóval nehezebb előtte, mint mögötte.

Most, hogy Lili-Rózánál messze többet sírok és az éjszakát is én nem alszom át:-), most ez a képsor remekül kisepert a házunktáján. A hiúság gyógyító ereje.

Életem szerelmei

Igaz, hogy az életben csak kétszer, a gyöngyvászon alakjaiba viszont annál gyakrabban leszek előszeretettel és rendkívül intenzíven szerelmes. A teljesség igénye nélkül következnek a lovagjaim és a lista folyamatosan frissül. És akkor egy first: magamhoz nem híven, sok képpel.)

10. The Phantom ( The Phantom of the Opera, 2004- Gerard Buttler ) - igazából a film nagyon szar, Gerard Buttler sem reveláció, de a figura valahogy igen és a zene, az nyilván, nagyon)


9. Severus Snape (Harry Potter - Alan Rickman - nem tudom elmondani. nagyon.)


8. Bad Guy (2001 - Kim Ki Duk film, a főszereplő néma striciről van szó, nyilván, most betűzzem ide a nevét? - Jae Hyeon Jo)



6. Jean ( Ködös utak, 1938 - Jean Gabin - természetesen dehát ebből a korszakból még nagyon-nagyon sokan)


5. Leon (Sara, 1997 - Boguslaw Linda- ezt a filmet minden valószínüség szerint csak én láttam és Sajnár Zsuzsi. Egy alkoholista ex-különleges alakulatos és egy maffiózó lánya, akinek testőrként felfogadják. Lengyel film, akit érdekel, odakapja magyar felirattal. Mondjuk az már csak hab a tortán, hogy ugyanez a színész játssza azt az embert, akibe már a regényben szerelmes lettem, az arbiter elegantiorum-ot, Petroniust, a Quo vadisban)


4. Zatoichi (Zatoichi, 2003 - Takeshi Kitano - tökéletesen harcol, alig beszél, eminem frizurája van és jó a humora. Magyarázzam még?)



3. Leon (Leon, a profi, 1994 - Jean Reno - szerintem én és még egy pár millió nő vagyunk ezzel így. A legrégebbi szerelem)


2. Machete ( Machete, 2010 - Danny Trejo - hát, a hétvége óta nagyon nehezen állom meg, hogy ne nézzem folyamatosan a filmet. You just fucked with the wrong mexican! )


1. The Beast ( Beauty and the Beast- igaz, hogy szoros küzdelemben Machetevel, de a Szörnyeteg időtállósága miatt győzőtt. Természetesen a végkifejletet, midőn egy nyálas bájgúnárrá változik, megnemtörténtté nyilvánítom a magánmitológiámban.)


Időn és versenyen felül pedig:

Quasimodo (Notre Dame de Paris, 1998 - Garou - fájdalmas, hogy ebben a színrevitelben milyen rettenetesen alul marad Esmeralda, kinézetben, hangban, alakításban, Annak ellenére, hogy a Frollo-t játszó Daniel Lavoie szintén csodálatos, még sem áll versenybe. Nekem Quasimodo dobog. Tudom: összenő, ami összetartozik.

A lélek hossza

Minden valószínüség szerint eljutottam eddigi életem legnehezebb szakaszához. Még akkor is az, ha nem érzem így folyamatosan, és, mivel képes vagyok ezt mondani, talán a holtponton is túl vagyok. Remélem. Nem fizikailag, hiszen, ahogy ezekkel a dolgokkal ez lenni szokott, legalábbis nekem: ami kint, az van bent is, ergo kívül-belül crach. Konkrétan arról van szó, hogy a hátam felmondta a szolgálatot, de ez a tarkómtól a derekam aljáig értendő. Plusz ilyen-olyan szédülések, hányinger, levertség. Mindegy, örvendek, hogy nem nőtt púpom, vagy valami egyéb ez e három év tökösködés folyományaként. Szóval, mégiscsak úgy tűnik, hogy most nehéz lett a hátizsák. Gondolom edzés kérdése, de most egyelőre a saját magamnak összeállított terápiás csomag részeként ezt van gatyám ki is mondani. Fucking nehéz. Néha. Ezennel azon együttérző elemeknek is elégtételt szolgáltatok, akik ez idő alatt fejcsóválva és szemforgatva szorongatták a kezem és közben azon dühöngtek, hogy nekem MÉRT NEM FÁJ? Merthogy ez nem fair, hogy én nem szenvedek és nem szórom a hamut a fejemre és nem tépem a szakállamat. És mért nem jajgatok, hogy mennyire nehéz. Néhányan kedvesen megnyugtattak, hogy nem baj, majd meglátom, nehéz lesz. Na akkor most figyeljetek, banyák! Szenvedek. Nagyon. De még jobban figyeljetek! Túl fogom élni. Ugyanaz a hihetetlen hajtóerő visz, ami eddig is: van egy lányom, és ettől arrafele highlander vagyok. Aki ezt érti és akinek szüksége volt ezt hallani, hajrá! Nem így tervezted, mindegy, így lett, majd kiderül, miért, de most derüsen kell egyedül apás-anyást játszani, mert a gyereknek szüksége van rád. A derűdre. Mondom magamnak elsősorban.

Ezt most nagy mértékben köszönöm Edónak, hogy egyáltalán kivasalt, akaratlanul, annyira, hogy poénkodom ezeken és életemben először hangot adok egy ilyen kavarnak. A beszéddel, amint azt ezen blog bejárata ékesen hirdeti, nem vagyok beszélő viszonyban. De ez most jólesik. Úgyhogy nem fogok idelinkelni egy sokatmondó zeneszámot és nem fogom eltusolni egy ironikus beszólással, hogy most nehéz. Kölcsönkérhetnék egy fejezetet Attilától, mert ő, ha valaki, akkor ő rokon, ezért amit mond, az bennem otthon van, de most még ezt sem fogom tenni, annak ellenére, hogy könyvei, főleg a Harcosok könyve, mindennapi kenyerem és nemcsak beszélni tanít. ( nem, nem képzelem magam harcosnak, mielőtt még gúnyosan elmosolyognád magad, te transzindex olvasó, akinek fogalma sincs a harcosokról).

Szóval azért beszélek most, mert feltett szándékom, hogy most az idő gyógyító eltelését megsürgetem némileg, mert Lili-Rózának szüksége van az anyjára, úgy ahogy annak idején kapta. Úgyhogy kezelem magam. A fizikai részre akár ajánlatokat is várok, hogy kihez forduljak, mert moccantani szeretném az évszázados en garde-ba merevedett izomzatom. Derű kúrámhoz elsősorban légzésgyakorlatokat használok, mert ez volt az első számú sürgősség. Ugyanis néha, főleg este, olyan mértékben besűrűsödött a fekete a mellkasom tájékán (fekete, aminek összetételében düh, harag, kemény fizikai agresszió, szitkozódás és gyilkos szándék keveredett), hogy a szó legszorosabb értelmében nem kaptam levegőt. Most ez már oszlik, ahogy ez lenni szokott, a tudatos légzés azonnal hatott, és azóta ez fontosabb, mint a reggeli. Persze túl kell tedd magad azon, hogy nem pont meditációs csend vesz körül. Végülis a piactér az ideális hely a megvilágosodásra, úgyhogy az a ,,pici" figyelemelterelő, hogy egy kétésféléves mindenképpen ki akarja feszíteni a szemedet illetve megmászandó hegynek tekint, ahol a kapaszkodó a hajad, hát ez a kismama jóga velejárója. (Ne szuszogj olyan hangosan, te anya!, Anya mit keresel te ott lenn a földön, hmm? Mit idétlenkedsz?)

Elég pontosan diagnosztizáltam magam. Szerintem ez nem olyan nehéz, mert talán már az öt évvel ezelőtti mélypontom óta nem bánok kesztyűs kézzel magammal. Akkor 42 kiló voltam, most kb. ugyanekkora a fogyás belül. Szóval nem szégyelem elismerni az én részemet, mert igazából ezen áll. Az, hogy másnak elmondod-e, az nem tét és nem is segítség. Szóval csak azért merem ilyen nagyképűen mondani, hogy tudom, mi a baj, sőt azt is, hogy mit kellene tegyek,mert folyamatosan próbálom, és nagyon de nagyon nehezemre esik megvívni ezt a harcomat. Talán a legnehezebb próbatételemet. Talán ezért születtem. És ezért nem hagyom az egészet a francba, ahogy mindenki, de mindenki az égvilágon mondja, kérve-kéretlenül. Mert nagyon hiszek benne és mert úgy érzem, hogy ez elől úgysem tudok elmenni messzire. A sorsodat nem tudod megúszni. Amit meg kell szenvedned, azt meg fogod és mint minden árat, megfizeted. Nem akkor helyben? Örvendj, de ne gondold, hogy egyszer nem kell valamit adnod érte. Megvár, előkerül, romlatlanul, ellentétben a zakuszkával. Annak idején nem fájt, mert csak hihetetlen kegyelmet és boldogságot éreztem a gyermek miatt és igazából mást nem. Mint mondtam, sokak megrökönyödésére és két éven keresztül magaméra is, hogy ez ilyen könnyen ment. Csakhogy ezen a nyáron azt hittem, büntetlenül engedhetek egy kicsit a feszesre csavart páncélomon. Mert engednem kellett és engedni akartam. Természetesen a csavarás döntése az enyém volt. A következmények azonban kicsit más méretűek, mint azt én gondoltam, és amit irányítani tudtam volna. Nyilván nagyobb volt a feszültség bent, mint ami kint látszott, vagy akár én láttam. Nem lehet a szellemet derékig kiengedni a palackból. Csodálkozol, hogy nem megy vissza?

Szóval a pillanatnyi off-guard mindennek a kiváltója. Nagyon nehézzé viszont akkor vált ez, amikor Szent István napján elment valaki, aki nagyon része volt az ötvenéves tervnek. Igazából a váram egy bástyája és (azóta már tudom) a biztonságom és békémrésze is. Azóta nincs levegő. Mert nincs cinkos és nincs nagyonbarátomöcsémfiam. Még mindig prés van és magány és keresgélés a csillagok között. Mert nélküle az utat is nehezebben találom ahhoz, akihez ő vezetett. És nehezebb a bocsánat és az emlékezés, arra, hogy igazából tudom az okot, de nem tudom, csak néha, elfogadni. És sajnos nem használ semmi abból a sok eszmefuttatásból, közel és távolkeleti bölcseletből, amiből a halált ismerem, ismerjük, mert amikor ilyen közelről köszön, akkor úgyis csak egyedülmaradt és földhözragadt ember vagy.

Igazából, ahogy most ezt számolom, rövid idő alatt történt, dehát annál intenzívebben, a szépen felépített és kényelmesan kialakított csigaházam szétverése. A dolgok által. Csiga biga gyere ki. Hát kijöttem, fiúk, és egyelőre hajléktalan vagyok. Nem baj, ha nem lesztek a barátom, hálistennek van néhány. Nem sok (mostmár eggyel kevesebb itt), de ők a hátam. És ne hívjátok a tűzoltókat, mert ez az ének nem erről szól. Nem ég. Nekem Ég (tudod, ott fent, az a nagy kék csillagos, amit megpróbáltok elhazudni,) na látod, az a házam. Ideki.

Csak a derű óráit számolom

A világon a második legromantikusabb dolog egy katonai fúvószenekar. (Az elsőről majd máskor.) Ma a mindennapi sétatéri levélrugdosásunkat azt hiszem egy életre emlékké tette a kislétszámú, nagyon félrejátszó és nagyon jópofa csapat. A terepszínű ruhában és magasszárú bakkancsban pipiskedő karmester szinte elrepült igyekezetében. Lelkesen és teljesen összevissza fújták, Lili-Róza pedig még lelkesebben táncolt és tapsolt különleges alakulatnak. Állítólag, mikor kicsi voltam, fordultam ki a babakocsiból az egyenruhák után. Nos, ez nem változott, igaz nincs már babakocsi, és immár csak a katonai egyenruhák érdekelnek. (Mondom a gyereknek: Anyja lánya vagy, ugye? Mire ő viccesen somolyogva: Nem, apja jánya.) A kép nyilván nem itt készült, mivel én a telefonommal telefonálok, lencsevégre sajnos nem sikerült kapni a kolozsvári Fanfara Militarăt.

Hazaértünk, hidd el

Pillanatragasztó. Ezt a pillanatot is megragasztotta.

Anya, álmomban összefutott a mindenség, összejoppant. - Nekem ébren is néha, kicsim, de

Még jó, hogy az embernek van egy lánya, aki olyan, hogy tedd a sebre, meggyógyít.

Altató - a szöveg

Lerobbant faház, roskadozó gerendák és üvegtelen ablakok. A szoba üres, egy karfa nélküli fotel és egy valamikor rojtos állólámpa látszik.

A két nyomozó érkezik, egyikük magas, tagbaszakadt, harmincöt körüli, szőke, az idősebbik nála alacsonyabb ötven körüli, szemüveges férfi. Mindketten térdig érő fekete kabátban és ingben vannak. Óvatosan nyitnak be a terembe, az ajtót csak ujjbeggyel taszítják bennebb, hangos hahózás és köszöngetés, bemutatkozás közepette. Látván, hogy üres a terep, nézelődni kezdenek. Egy darabig csendben pásztázzák a helyet, fölöslegesen ugyan de elemlámpával világítják a plafont és a falakat. A padlón heverő pár tárgy között egy papírdarabra lesz figyelmes a magasabbik, odainti idősebb kollegáját, aki kesztyűt húzva felemeli. A képen egy emeletes ház előtt fehér ruhás hölgyek-urak, kalapban mindenki, reggelinél mosolyognak a tornácon. A hátán felirat. Az alacsonyolvassa, az ablak fele fordulva, hogy a kopott tintát kibetűzhesse.

,,1910.augusztus.Emlékül a Lovas családnak. Köszönjük a szíves vendéglátást. Csodálatosan telt a nyár.’’ Meg egy pecsét: Forgáts Antal fényképész.

Kissé feszülten mozognak tovább, óvatosan nyikorognak végig a deszkákon.
A fotel mögött egy gramofonra akadnak. Mellette lemezek.

Az alacsony kiváncsian fordítja meg, hangosan olvassa a dalok címét. Kicsit meg is feledkezik az ottlétük céljáról, láthatólag ismerősek, némelyiket dudorássza, meghatódva mosolyog. A magas mindvégig mellette áll, és az érzelmi kitérőt láthatóan rosszalja. De azért tiszteletből nem szól rá az idősebb kollegára.

Mosolyát leplezendő elfordul, és ésyrevesz az ablakpárkányon egy rendkívül viharvert, sokat elszenvedett játékmedvét. Odamegy elveszi, érdeklődve forgatja, az erősen kopott bundáját porolgatja, majd félig cinikus, félig együttérző mosollyal odaviszi még mindig gugoló kollegájának.

Az alacsony már a gramofon beindításával bíbelődik. Lázasan teker, majd az első hangok felcsendülésével győzedelmes pillantással tekint fel a magasra.

A gramofont kísérve dudorászni kezd, a második sornál már a szavak is eszébe jutnak, ritmusra ingatja a fejét, a rég nem hallott altatóra.

Aludj, baba, aludjál

A magas már-már röhögőgörcsöt kap, már szólna, mikor a rádió recsegni kezd az alacsonybbik oldalán:

-Tóth, itt a Központ. Jelentkezz...

Tóth az övéhez nyúl, leakasztja a gépet és éppen jelentkezni szeretne, mikor gyerekhang szólal meg a hátuk mögött.

-Megyek már, kész vagyok, már átöltöztem. Csak nem találom Medvét.

Az ajtó fele fordulnak, ahonnan a hang jött. A gramofon nyekeregve dudorászik tovább.

-Én már ágyban voltam csak ez a rakoncátlan Medve kószált el.

Az ajtó résnyire nyílik s a következő pillanatban egy kislány jelenik meg mezitláb, földig érő fodros hálóingben.

-Nem találom Medvét. Nem láttátok Medvét?

A rádió tovább recseg:

-Tóth, az ügy le van zárva. Hagyják abba a keregélést. Nincs szükség több információra.

A kislány láthatólag nem lepődik meg sem a nyomozóktól, sem a rádióban kerregő férfihangtól.

- Tóth, az archivumnak sikerült azonosítani az esetet. Az iratok is megvannak. A ház ötven éve üres. Az apa meghalt a háborúban, az anya gyermekágyban. A gyerek a nagyanya gondozásában maradt.

A magas szótlanul nyújtja át Medvét a kislánynak.

- És Nanóka hol van? Nanó is nálatok van? Mert nem fejezte be a mesét.

A rádiónak még mindig van közlendője.

- Még fél évig működött a malom. Aztán Szamueliék az egész háztartást, .. khmm...,,kitakarították''..Nincs leszármazott.

A nyomozók még mindig szótlanul állnak. A lemez közben lejár,a gramofon pedig egyhelyben állva, kattogva forog körbe.

- Nem játszod el újra? A csillagost. Medve csak arra tud elaludni.

A megdermedt embereknek hátatforditva kimegy a teremből. Az ajtó nyikorgás nélkül csukódik utána, a poros padlón pedig csak a két férficipő nyoma látszik .

- A házban nem lakik senki. Hagyják el a terepet. Az ügy le van zárva.

Tóth óvatosan a lemez szélére teszi a kart és a magassal együtt nesztelenül kimennek a házból . A résnyire hagyott ajtó mögül a gramofont kijavítva hallatszik az altató:

-Aludj, Medve, aludjál.