Minden fehér, csakhogy törékeny,kemény, fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,
És térdét öleli a szélben.
Szabó Magda: Január
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
4 comments:
Nővérkémnek s Oneki
JEGENYÉK
Egy másik jegenyének
Állunk egymástól messze-távol,
és minden álmunk messzeség.
Vagyunk bús, árva óriások,
rekettye-raj közt büszke Mások:
idegenek és jegenyék.
Valahogy úgy találunk egymáshoz,
ahogy élünk, ahogy vagyunk,
s ahogy majd meghalunk.
Ha néha fáj az árvaságunk,
és a szívünk már nagyon éget,
meglátogatjuk bús, magányos
testvéreinket: jegenyéket.
Megkérdezzük: hogyan aludtak?
Megkérdezzük: még meddig állnak?
és elmondjuk, hogy milyen bölcsek,
mert mindent messziről imádnak.
Olyankor halkan elcsitul a vágyunk
és szertefoszlik minden messzeség,
s a szellő ajkán elbeszélgetünk,
mi ketten, akik így magunkban állunk,
és ők, a jegenyék.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának
-
Hogy Te se maradjál ki, Kicsike! (iciripiciri csodája a világnak, örömünk, szemünk fénye vagy hogy is mondjam)
Én édes Istenem, hej, be jó is lenne,
Ha az üziimre válaz érkezhetne..
Ilyen luxusra már én régen nem várok,
Búsan, magyarosan az égbe kiáltok:
Én édes Istenem, hej, be jó is lenne...
Da capo al fine
Il fine non c'e, alora si puo ripetere finché mondo sará mondo o finché la mia sorella sará tano gentile da rispondermi
Ez nagyon szép, ez a vers. Kösz szépen. Hátha Más is olvassa. Neked is integetek. Habár a két utolsó előtti szakasz hiányozhatna. Icipici meg kimondottan örvend.És ő is köszöni.
Post a Comment