Örökség

Néha egy felismerés szíven üti a harcost – ilyenkor megáll egy pillanatra a világmindenség is. Aztán folytatódik, de többé sosem lesz ugyanaz.

Ilyen felismerés az is, hogy csak az ragaszkodik, akinek van amihez ragaszkodnia.

Az az ember és az a nép, melynek élete a jelenben telik, gyökértelen, hitetlen és az ürességet önmaga változásával tölti ki. Istene a pillanat istene, és ima helyett kételkedéssel áldozik.

Mások, mint Te, vagy Én, mozdulatlanul állnak, ahogyan mozdulatlanok az ősök, az erkölcsök, az erő, és maga Isten is. E mozdulatlanság titka, hogy ehhez viszonyulva mozog minden.
A világ körülöttük, körülöttünk, a harcosok körül forog.
Nem kell ezt senkinek magyarázni. Van, akinek szépapja neve hallatára megdobban szíve, és keze a déli harangszónál keresztvetésre rebben, és van, akinek nem.
Van, aki számára mámor a változás, és van, akinek fenyegetés.
E különbségeket mindig és mindenkor a harc dönti el.
Ezért uralkodnak mindenek felett a harcosok. Ezért is.
És azért, mert a harc állandó, tehát az állandóság, az erkölcsök, az öröklét és Isten sajátja.
Az is él, aki változik, és az is, aki változatlan marad – de a változó ember percenként meghal, míg a változatlan örökéletű marad.
Nézz szét magad körül, vedd számba őseidet, erkölcseidet, hazádat, istenedet és kivont karddal kezedben, ragaszkodj hozzá.

Szöveg: György Attila: Harcosok könyve
Kép: Luc Besson: The Messenger