Monday, 27 October 2008

Vádolnak az élők és vádolnak a meggyilkolt halottak

Ha valaki nem tudná, hogy miért:

Wittner Mária,
halálra ítélt forradalmár és szabadságharcos beszéde.

Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol a magyar nemzet kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Klebelsberg Kunó, Tisza István, Hóman Bálint. De itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, amely a jobb sorsra érdemes magyar nemzet elvesztésén munkálkodott.

Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat, az élőket, a holtakat, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat.

Vádoljuk őket, mert a lenini utat honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja volt ez, a továbbhaladásuk tétje milliónyi emberélet volt.

Vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg még holtukban is.

Vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját.

Vádoljuk őket a recski haláltábor megkínzott, megalázott rabjai nevében.

Vádoljuk őket a munkaszolgálatosok nevében.

Vádoljuk őket a 298-as parcella halottai nevében, az ÁHV mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében.

Vádoljuk őket a hatmillió meg nem született magyar gyermek nevében.

Vádoljuk őket a legdrágább kincs, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát és az otthon melegét.

Vádoljuk őket a legfőbb érték, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra, vagy zártak börtönbe hosszú évekre.

Vádoljuk őket a megalázott, megkínzott bajtársaink nevében.

Vádoljuk őket a sortüzek áldozatai nevében.

Vádoljuk őket, mert kiölték az emberből a hitet, a morált és a reményt, egy egyszerű, tisztább élet reményét.

Vádoljuk őket Mindszenty bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, s mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket.

Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, mert a dolgos magyar nép munkájából, elveiket megtagadva lettek vörös kapitalisták.

Vádoljuk őket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, és így kiszolgáltatottá tették őket.

Vádoljuk őket a nyugdíjasok nevében, akiktől elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjaséveiket.

Vádoljuk őket történelmünk meghamisításáért.

Vádolnak az élők és vádolnak a meggyilkolt halottak.

És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak.

Ezért az áldozatok nevében megállapítom: soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek a magyar parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára?

Éppen ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket.


Elhangzott a Magyar Országgyűlésben, a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapján, 2001. február 25.én.

Thursday, 2 October 2008

Ha foci, akkor...



When you walk, through a storm
Hold your head up high,
And don't be afraid of the dark,
At the end of the storm
There's a golden sky,
And the sweet, silver song of a lark.
Walk on through the wind,
Walk on through the rain,
Tho' your dreams be tossed, and blown
Walk on, walk on, with hope in your heart
and You'll never walk alone.
Walk on, walk on, with hope in your heart
and You'll never walk alone.

Szöveg: You'll never walk alone - Az FC Liverpool és a Glasgow Celtic himnusza.
Kép: Shankly Gates - A Liverpool stadionjának bejárata