Sine qua non

Ma a te napod volt. Ma is. Minden 20.21.23.24. A mai persze különlegesen. Fehér. Fényes. Mégis alig látlak. Húzogatom a fényeket és árnyékokat, hátha élni kezd a kép. Tudom, hogy mit őrzök. De nem látom az arcod most. Csak azt, ami volt. Ének szól a csillagokig. Iszonyatosan hiányzol. Vágtázik újra bennem a zene, de gyász a ritmus. Szinte megnyugszom a fájdalom változatlanságában. Nyolc hónapja. Megmutattad, hogy kell átmenni. Szárnyas sárkány. Fenn az égben, álomfényben. Modulálsz tovább. Drága fiam, barátom, bajtársam.

Aki Őelőtte jár

Időnként minden harcost meglep, elborít a szomorúság. Nincs mit tenni ellene, és nem is kell tenni semmit. Ez a szomorúság része a harcos lényének, és része van abban, hogy azok lehetünk, akik vagyunk.Van ebben a szomorúságban valami a szeretkezések utáni letisztult levertségből; de benne van az arcizmokat megfeszítő, görcsös szorongás is önmagunktól. Mély, természeteeelenes megnyugvás van ebben a szomorúságban, és teljes, maradéktalan béke. Talán ennek a szomorúságnak a pillanatai az egyetlenek a harcos életéből, melyek békében telnek el.
Talán így pihennek a harcosok.
Nesztelenül és jeltelenül érkezik ez a szomorúság, körülfolyja, elnyeli, magába zárja a harcost, elringatja, megtisztítja és kisimítja a lélek ráncait.Van ebben a szomorúságban valami a szeretetből, és van valami a szerelem révületéből is: megbocsátó, megbékítő és bénító, akár az asszonyok teste.Nagy, fekete, asszonytestű madár ez a szomorúság: karmait a harcos oldalába vágja és gyengéden beborítja szárnyaival.

György Attila:Harcosok könyve
Kép: a pazyryki lelet egy alakja

Biotikum

Shiny-shiny little girl.