Lerobbant faház, roskadozó gerendák és üvegtelen ablakok. A szoba üres, egy karfa nélküli fotel és egy valamikor rojtos állólámpa látszik.
A két nyomozó érkezik, egyikük magas, tagbaszakadt, harmincöt körüli, szőke, az idősebbik nála alacsonyabb ötven körüli, szemüveges férfi. Mindketten térdig érő fekete kabátban és ingben vannak. Óvatosan nyitnak be a terembe, az ajtót csak ujjbeggyel taszítják bennebb, hangos hahózás és köszöngetés, bemutatkozás közepette. Látván, hogy üres a terep, nézelődni kezdenek. Egy darabig csendben pásztázzák a helyet, fölöslegesen ugyan de elemlámpával világítják a plafont és a falakat. A padlón heverő pár tárgy között egy papírdarabra lesz figyelmes a magasabbik, odainti idősebb kollegáját, aki kesztyűt húzva felemeli. A képen egy emeletes ház előtt fehér ruhás hölgyek-urak, kalapban mindenki, reggelinél mosolyognak a tornácon. A hátán felirat. Az alacsonyolvassa, az ablak fele fordulva, hogy a kopott tintát kibetűzhesse.
,,1910.augusztus.Emlékül a Lovas családnak. Köszönjük a szíves vendéglátást. Csodálatosan telt a nyár.’’ Meg egy pecsét: Forgáts Antal fényképész.
Kissé feszülten mozognak tovább, óvatosan nyikorognak végig a deszkákon.
A fotel mögött egy gramofonra akadnak. Mellette lemezek.
Az alacsony kiváncsian fordítja meg, hangosan olvassa a dalok címét. Kicsit meg is feledkezik az ottlétük céljáról, láthatólag ismerősek, némelyiket dudorássza, meghatódva mosolyog. A magas mindvégig mellette áll, és az érzelmi kitérőt láthatóan rosszalja. De azért tiszteletből nem szól rá az idősebb kollegára.
Mosolyát leplezendő elfordul, és ésyrevesz az ablakpárkányon egy rendkívül viharvert, sokat elszenvedett játékmedvét. Odamegy elveszi, érdeklődve forgatja, az erősen kopott bundáját porolgatja, majd félig cinikus, félig együttérző mosollyal odaviszi még mindig gugoló kollegájának.
Az alacsony már a gramofon beindításával bíbelődik. Lázasan teker, majd az első hangok felcsendülésével győzedelmes pillantással tekint fel a magasra.
A gramofont kísérve dudorászni kezd, a második sornál már a szavak is eszébe jutnak, ritmusra ingatja a fejét, a rég nem hallott altatóra.
Aludj, baba, aludjál
A magas már-már röhögőgörcsöt kap, már szólna, mikor a rádió recsegni kezd az alacsonybbik oldalán:
-Tóth, itt a Központ. Jelentkezz...
Tóth az övéhez nyúl, leakasztja a gépet és éppen jelentkezni szeretne, mikor gyerekhang szólal meg a hátuk mögött.
-Megyek már, kész vagyok, már átöltöztem. Csak nem találom Medvét.
Az ajtó fele fordulnak, ahonnan a hang jött. A gramofon nyekeregve dudorászik tovább.
-Én már ágyban voltam csak ez a rakoncátlan Medve kószált el.
Az ajtó résnyire nyílik s a következő pillanatban egy kislány jelenik meg mezitláb, földig érő fodros hálóingben.
-Nem találom Medvét. Nem láttátok Medvét?
A rádió tovább recseg:
-Tóth, az ügy le van zárva. Hagyják abba a keregélést. Nincs szükség több információra.
A kislány láthatólag nem lepődik meg sem a nyomozóktól, sem a rádióban kerregő férfihangtól.
- Tóth, az archivumnak sikerült azonosítani az esetet. Az iratok is megvannak. A ház ötven éve üres. Az apa meghalt a háborúban, az anya gyermekágyban. A gyerek a nagyanya gondozásában maradt.
A magas szótlanul nyújtja át Medvét a kislánynak.
- És Nanóka hol van? Nanó is nálatok van? Mert nem fejezte be a mesét.
A rádiónak még mindig van közlendője.
- Még fél évig működött a malom. Aztán Szamueliék az egész háztartást, .. khmm...,,kitakarították''..Nincs leszármazott.
A nyomozók még mindig szótlanul állnak. A lemez közben lejár,a gramofon pedig egyhelyben állva, kattogva forog körbe.
- Nem játszod el újra? A csillagost. Medve csak arra tud elaludni.
A megdermedt embereknek hátatforditva kimegy a teremből. Az ajtó nyikorgás nélkül csukódik utána, a poros padlón pedig csak a két férficipő nyoma látszik .
- A házban nem lakik senki. Hagyják el a terepet. Az ügy le van zárva.
Tóth óvatosan a lemez szélére teszi a kart és a magassal együtt nesztelenül kimennek a házból . A résnyire hagyott ajtó mögül a gramofont kijavítva hallatszik az altató:
-Aludj, Medve, aludjál.
No comments:
Post a Comment