A világon a második legromantikusabb dolog egy katonai fúvószenekar. (Az elsőről majd máskor.) Ma a mindennapi sétatéri levélrugdosásunkat azt hiszem egy életre emlékké tette a kislétszámú, nagyon félrejátszó és nagyon jópofa csapat. A terepszínű ruhában és magasszárú bakkancsban pipiskedő karmester szinte elrepült igyekezetében. Lelkesen és teljesen összevissza fújták, Lili-Róza pedig még lelkesebben táncolt és tapsolt különleges alakulatnak. Állítólag, mikor kicsi voltam, fordultam ki a babakocsiból az egyenruhák után. Nos, ez nem változott, igaz nincs már babakocsi, és immár csak a katonai egyenruhák érdekelnek. (Mondom a gyereknek: Anyja lánya vagy, ugye? Mire ő viccesen somolyogva: Nem, apja jánya.) A kép nyilván nem itt készült, mivel én a telefonommal telefonálok, lencsevégre sajnos nem sikerült kapni a kolozsvári Fanfara Militarăt.
No comments:
Post a Comment