-O-

Redivivus

Abban az évben, karácsony elôtt, úgy hullott a hó, amilyenre még a legöregebbek sem emlékeztek azon a tájon. Sűrű, áthatolhatatlan havazás lepte be a várat, és éjfélre már az ôrjárat sem tudott végighatolni szokásos útján. Nem sok idô múltán a várkapitány még a strázsákat is bevonta: ebben az idôben sem ellenséges csapat, sem gonosztevô, sem eretnek nem mozdulhatott. Ilyen télidôt, mint 1487 karácsonya táján, csak ötszázegynéhány év után értek meg Szeklerburg városában; s mindkét alkalommal megvolt az oka e pokoli idôjárásnak.

Akkoriban azonban a népek könyebben viselték a kegyetlen idôt. Békeidô volt, a város élés- és kincsestára tele, s még a póroknak is jutott bôvében árpadara, köles, a szent Karácsonyra pedig a herceg rendeletébôl bort is osztottak a szegényeknek.

Mi magunk a várban tanyáztunk, a püspökség meghívására, - híres és rettegett vendégeknek számítottunk, kiket a kor legbölcsebb férfiúiként emlegettek. Mesteremet és társamat, Henrik Kramert, Institoris néven félte Tirol, Magdeburg és Bréma környéke, jómagam, Jacob Sprenger nevét pedig úgyszintén félték az eretnekek és tisztelte a klérus. Egyenesen a pápa képében s annak teljes felhatalmazásával voltunk jelen, nem tartozva sem számadással, sem engedélykéréssel a világi és papi rendeknek: a Szent Inkvizíció terjesztette ki általunk hatalmát az ország ezen vidékére.

Aligha akadt akkoriban ember a keresztény világban, ki ne ismerte volna nevünket; áldásos és igen tanulságosnak bizonyuló könyvünk pedig, a nemrégiben kibocsátott „Malleus Maleficarum...", néhol súlyával egyenlô aranyért cserélt gazdát. Az emberek rettegtek tôlünk és csodáltak bennünket: mert halandó ember többet, mint mi, nem tudhatott a boszorkányokról. Úgy tartották, az angyalok bölcsessége s a ragadozó állatok szimata párosul bennünk az isteni ítélôképességgel: meglehet, így is volt, s ha valaki kételkedett is ebben, nem szívesen gyôzôdött volna meg errôl a maga bôrén.

Azidôtájt azonban, a jól fűtött püspöki vendégszobában, úgy éreztük, sem bölcsesség, sem szimat nem segített rajtunk, ítélôképességünk pedig megrendült az utóbbi napok történéseitôl. Fáradtsággal és szomorúsággal volt terhes közöttünk a csend, s benne a Szenteste elôtt elpusztult boszorkány árnya kísértett fel egy-egy pillanatra - a boszorkányé, mely hosszú pályafutásunk csúcspontján legyôzött, megalázott, és bűnbe ejtett mindkettônket.

Senki nem tudhatta, s kevéssel elôtte még magunk sem sejthettük, hogy éppen e ködös és zord idôjárással bíró városban akadunk hivatásunk egyik legnehezebb ügyére: s a rettenetes történéseket sem tudta meg soha senki; kettônkön kívül egyedül csak a menschági kántor lánya, a vélelmezett boszorkány tudhatta, ô azonban már harmadnapja halott volt, s hacsak rokonai a renddel dacolva el nem hantolták, a farkasok rég széthordták az eretnekek árkából.

Az ügy pedig egyszerűen indult, olyan egyszerűen, mint bármely másik: három, teljesen szabályos feljelentés érkezett, s a szóban forgó lányt berendeltük színünk elé; inkábbat csak a rend kedvéért, a közelgô ünnepek elôtt. A lány fiatal volt még, buzgó keresztény családból; s a közelmúltban nem estek a környéken oly dolgok, melyek neki tulajdoníttathattak volna. A feljelentések szerelmi bűbájról, fajtalankodásról és mágikus praktikákról szólottak, melyek abban az idôben közhelyszámba mentek - s alighanem még a rémült család is úgy hitte, szigorú feddésnél rosszabb nem történhet a lánnyal. S több mint bizonyos: kevésbé tapasztalt és érzékenyebb ítélômester ennél súlyosabb ítéletet nem is hozott volna. Institoris és jómagam azonban másként találtuk. Hosszú és eredményes munkánk alatt volt már alkalmunk igen sokféle boszorkánnyal megismerkedni: asszonyok százai mérettek meg szemünk, elménk és lelkünk mérlegén, és sebezhetetlenek voltunk mindennemű bűbájjal, varázslattal és csábítással szemben; hitünk pedig mindenkor megóvott bennünket a nem kevés veszedelemtôl.

A lány azonban, kit a szent szűz és vértanú Lucza napján hoztak be a fogdmegek, s ki a Violetta névre hallgatott, mindjárt a kihallgatás elsô pillanatától megragadta, és lebilincselte figyelmünket. Rendkívüli szépség volt, amilyenrôl csak Salamon éneklése szólhatna méltón; s bár félt tôlünk, akaraterejével ellene mert szegülni a két rettegett inkvizítornak. Ártatlanságát hangoztatta, s érvei szilárdnak és hihetônek tűntek; azt azonban maga sem tudhatta, puszta jelenléte mennyire feldúlt bennünket. Nyugtalanok lettünk és összeszorult a gyomrunk az elsô pillanatban ahogy megláttuk; s ha ránk nézett íves szemöldökei alól, veríték öntött el és megdagadt nyelvünk a szánkban.

Tovább itt.

Igazából ezt akartam írni, de végül, ha lehet még ekkora pelyhű hó Kolozsváron, akkor maradjon a fenti. Talán az is lehet.

György Attila: A boszorkányok feltámadása (1997)

Mini-Valujev

Lili-Róza a combat felszerelésben, első tüntetésfélefelvonulásán, természetesen elől, az ütősorban. A gyes egy évre való lecsökkentése ellen léptünk pályára. Igaz, hogy ez kötelezően békés séta volt, néhány polgárőrrel tálalva, de jó sokan összegyűltünk és csak anyáék vonultak csendesen. A rikoltozást azért a ,,haverek'' biztosították a (baba)kocsikból, hordozókból.

Pagan poetry

vs.


Whoa! Vissza a régi formába. Miután vagy egy hétig ámuldoztam (és köszönöm továbbra is a fényképezést) az új fejlécképemen, sőt még egy szavazást is kitettem, ahol a kemény 7 szavazatból 6 a második képre szavazott, az egy ellenszavazat meg én voltam :-))) szóval egy hét után úgy döntöttem, hogy vannak dolgok, amiket nem kell updatelni. Ez ilyen. És ez én vagyok. Nem: ilyen vagyok. Mert ez a kék-kép nekem:

,,An accurate copy
A blueprint,
Swirling black lilies totally ripe
A secret code carved
pagan poetry, to the darkest pit in me."

SZóval ez nekem térkép. Magamnak elsősorban. De talán, egyszer hozzám. Csodálatos cryptex. Erről van szó és ha érteni szeretnéd a szöveget, márpedig akarjad, akkor az itt.

ui: igen, Bjork az egyik legkedvencebb énekesem, divatdiktátorom. Igen, a hattyú-ruha zseniális volt. Mint a ,,Táncos a sötétben'' és a legtöbb éneke is. Ha valaha elköltözöm Tuvaluból, Izlandra megyek és a sziget 45 zeneiskolájából egyikbe beíratom Lili-Rózát.

második ui: mondjuk mióta a hétvégén végre megnéztem az Avatart, hát mondjuk azóta újra nézem ezt a képet is, amit én 2007ben készítettem.

Életem szerelmei - Reloaded

Akik kimaradtak a listáról. Nem is tudom, hogy mért nem az elsőbe kerültek be, hisze az első öt (ami ezesetben kilenc) közé abszolút beíródnak. De mintsem újraszámozzak mindent, most bekerülnek a számok közé.

1.3 Randy The Ram - The Wrestler (2008)- Mickey Rourke - igen-igen, jóval Machete előtt azért. Merthogy ez az alakítás azt hiszem számára is überelhetetlen. A film még sok minden más miatt csodálatosan koncepciózus és szép és fájdalmas (szó szerint is) és kedvenc az elsők közt nekem, de Mickey Rourke alakítása kísérteni fog.

2.9 Jimmy ,,B-Rabbit'' Smith - 8 Mile (2002) Eminem - persze, nem színész és ez a film sem számot tevő, de az egyedüli vállalható az ő filmes repertoárjából. Azt hiszem az ismeretségi körömből én tudom a legtöbb számát kívülről( az Eminem Show minden betüjét). Fiatal koromban évekig rezgett a gyomrom tőle.


3.3 Marv - Sin City (2005) - Mickey Rourke - nahát ezesetben a film azért nem annyira kedvenc, szóval kétszer megnézed, de nem 10szer, viszont meg kell hagyni, hogy mint a képregényekben általában, olyan nagyon könnyen megy a felszippantódás és rendkívül jól esik a népmesei jelleg és egyértelműség: jók-rosszak, szerelem-harc. És sebhelyek.


4.5 Josef - The Secret Life of Words (2005) - Tim Robbins - íme még egy ékes példa arra, hogy a férfiaknak mennyire javára válik az idő. Esküszöm, ezt az embert nem ,,láttam'' eddig, pedig 190 cm fölött azért kevés embert nem jegyzek meg (a prostituáltak és óriások iránti örök empátiám és szimpátiám.) Persze, kötelező a Shawshank Redemption és a Mystic River, de valahogy a mozdulni és látni nem tudó munkás és a hallani és beszélni nem tudó ápolónő történetét garantáltan hosszabb ideig fogjátok rágni. Vízalatti csend és lebegés. És sebhelyek. (aki szeretné, odaadom felíratozva).

Képesek vagyunk

Tegnap délután óta Karácsony van álunk ezen képeknek köszönhetően, amiket Zsolt készített.

Egészen pontosan 12. osztály elején, tehát hónapra pontosan 10 évvel ezelőtt ültem gép elé. És jól emlékeztem: nekem jóval nehezebb előtte, mint mögötte.

Most, hogy Lili-Rózánál messze többet sírok és az éjszakát is én nem alszom át:-), most ez a képsor remekül kisepert a házunktáján. A hiúság gyógyító ereje.

Életem szerelmei

Igaz, hogy az életben csak kétszer, a gyöngyvászon alakjaiba viszont annál gyakrabban leszek előszeretettel és rendkívül intenzíven szerelmes. A teljesség igénye nélkül következnek a lovagjaim és a lista folyamatosan frissül. És akkor egy first: magamhoz nem híven, sok képpel.)

10. The Phantom ( The Phantom of the Opera, 2004- Gerard Buttler ) - igazából a film nagyon szar, Gerard Buttler sem reveláció, de a figura valahogy igen és a zene, az nyilván, nagyon)


9. Severus Snape (Harry Potter - Alan Rickman - nem tudom elmondani. nagyon.)


8. Bad Guy (2001 - Kim Ki Duk film, a főszereplő néma striciről van szó, nyilván, most betűzzem ide a nevét? - Jae Hyeon Jo)



6. Jean ( Ködös utak, 1938 - Jean Gabin - természetesen dehát ebből a korszakból még nagyon-nagyon sokan)


5. Leon (Sara, 1997 - Boguslaw Linda- ezt a filmet minden valószínüség szerint csak én láttam és Sajnár Zsuzsi. Egy alkoholista ex-különleges alakulatos és egy maffiózó lánya, akinek testőrként felfogadják. Lengyel film, akit érdekel, odakapja magyar felirattal. Mondjuk az már csak hab a tortán, hogy ugyanez a színész játssza azt az embert, akibe már a regényben szerelmes lettem, az arbiter elegantiorum-ot, Petroniust, a Quo vadisban)


4. Zatoichi (Zatoichi, 2003 - Takeshi Kitano - tökéletesen harcol, alig beszél, eminem frizurája van és jó a humora. Magyarázzam még?)



3. Leon (Leon, a profi, 1994 - Jean Reno - szerintem én és még egy pár millió nő vagyunk ezzel így. A legrégebbi szerelem)


2. Machete ( Machete, 2010 - Danny Trejo - hát, a hétvége óta nagyon nehezen állom meg, hogy ne nézzem folyamatosan a filmet. You just fucked with the wrong mexican! )


1. The Beast ( Beauty and the Beast- igaz, hogy szoros küzdelemben Machetevel, de a Szörnyeteg időtállósága miatt győzőtt. Természetesen a végkifejletet, midőn egy nyálas bájgúnárrá változik, megnemtörténtté nyilvánítom a magánmitológiámban.)


Időn és versenyen felül pedig:

Quasimodo (Notre Dame de Paris, 1998 - Garou - fájdalmas, hogy ebben a színrevitelben milyen rettenetesen alul marad Esmeralda, kinézetben, hangban, alakításban, Annak ellenére, hogy a Frollo-t játszó Daniel Lavoie szintén csodálatos, még sem áll versenybe. Nekem Quasimodo dobog. Tudom: összenő, ami összetartozik.

A lélek hossza

Minden valószínüség szerint eljutottam eddigi életem legnehezebb szakaszához. Még akkor is az, ha nem érzem így folyamatosan, és, mivel képes vagyok ezt mondani, talán a holtponton is túl vagyok. Remélem. Nem fizikailag, hiszen, ahogy ezekkel a dolgokkal ez lenni szokott, legalábbis nekem: ami kint, az van bent is, ergo kívül-belül crach. Konkrétan arról van szó, hogy a hátam felmondta a szolgálatot, de ez a tarkómtól a derekam aljáig értendő. Plusz ilyen-olyan szédülések, hányinger, levertség. Mindegy, örvendek, hogy nem nőtt púpom, vagy valami egyéb ez e három év tökösködés folyományaként. Szóval, mégiscsak úgy tűnik, hogy most nehéz lett a hátizsák. Gondolom edzés kérdése, de most egyelőre a saját magamnak összeállított terápiás csomag részeként ezt van gatyám ki is mondani. Fucking nehéz. Néha. Ezennel azon együttérző elemeknek is elégtételt szolgáltatok, akik ez idő alatt fejcsóválva és szemforgatva szorongatták a kezem és közben azon dühöngtek, hogy nekem MÉRT NEM FÁJ? Merthogy ez nem fair, hogy én nem szenvedek és nem szórom a hamut a fejemre és nem tépem a szakállamat. És mért nem jajgatok, hogy mennyire nehéz. Néhányan kedvesen megnyugtattak, hogy nem baj, majd meglátom, nehéz lesz. Na akkor most figyeljetek, banyák! Szenvedek. Nagyon. De még jobban figyeljetek! Túl fogom élni. Ugyanaz a hihetetlen hajtóerő visz, ami eddig is: van egy lányom, és ettől arrafele highlander vagyok. Aki ezt érti és akinek szüksége volt ezt hallani, hajrá! Nem így tervezted, mindegy, így lett, majd kiderül, miért, de most derüsen kell egyedül apás-anyást játszani, mert a gyereknek szüksége van rád. A derűdre. Mondom magamnak elsősorban.

Ezt most nagy mértékben köszönöm Edónak, hogy egyáltalán kivasalt, akaratlanul, annyira, hogy poénkodom ezeken és életemben először hangot adok egy ilyen kavarnak. A beszéddel, amint azt ezen blog bejárata ékesen hirdeti, nem vagyok beszélő viszonyban. De ez most jólesik. Úgyhogy nem fogok idelinkelni egy sokatmondó zeneszámot és nem fogom eltusolni egy ironikus beszólással, hogy most nehéz. Kölcsönkérhetnék egy fejezetet Attilától, mert ő, ha valaki, akkor ő rokon, ezért amit mond, az bennem otthon van, de most még ezt sem fogom tenni, annak ellenére, hogy könyvei, főleg a Harcosok könyve, mindennapi kenyerem és nemcsak beszélni tanít. ( nem, nem képzelem magam harcosnak, mielőtt még gúnyosan elmosolyognád magad, te transzindex olvasó, akinek fogalma sincs a harcosokról).

Szóval azért beszélek most, mert feltett szándékom, hogy most az idő gyógyító eltelését megsürgetem némileg, mert Lili-Rózának szüksége van az anyjára, úgy ahogy annak idején kapta. Úgyhogy kezelem magam. A fizikai részre akár ajánlatokat is várok, hogy kihez forduljak, mert moccantani szeretném az évszázados en garde-ba merevedett izomzatom. Derű kúrámhoz elsősorban légzésgyakorlatokat használok, mert ez volt az első számú sürgősség. Ugyanis néha, főleg este, olyan mértékben besűrűsödött a fekete a mellkasom tájékán (fekete, aminek összetételében düh, harag, kemény fizikai agresszió, szitkozódás és gyilkos szándék keveredett), hogy a szó legszorosabb értelmében nem kaptam levegőt. Most ez már oszlik, ahogy ez lenni szokott, a tudatos légzés azonnal hatott, és azóta ez fontosabb, mint a reggeli. Persze túl kell tedd magad azon, hogy nem pont meditációs csend vesz körül. Végülis a piactér az ideális hely a megvilágosodásra, úgyhogy az a ,,pici" figyelemelterelő, hogy egy kétésféléves mindenképpen ki akarja feszíteni a szemedet illetve megmászandó hegynek tekint, ahol a kapaszkodó a hajad, hát ez a kismama jóga velejárója. (Ne szuszogj olyan hangosan, te anya!, Anya mit keresel te ott lenn a földön, hmm? Mit idétlenkedsz?)

Elég pontosan diagnosztizáltam magam. Szerintem ez nem olyan nehéz, mert talán már az öt évvel ezelőtti mélypontom óta nem bánok kesztyűs kézzel magammal. Akkor 42 kiló voltam, most kb. ugyanekkora a fogyás belül. Szóval nem szégyelem elismerni az én részemet, mert igazából ezen áll. Az, hogy másnak elmondod-e, az nem tét és nem is segítség. Szóval csak azért merem ilyen nagyképűen mondani, hogy tudom, mi a baj, sőt azt is, hogy mit kellene tegyek,mert folyamatosan próbálom, és nagyon de nagyon nehezemre esik megvívni ezt a harcomat. Talán a legnehezebb próbatételemet. Talán ezért születtem. És ezért nem hagyom az egészet a francba, ahogy mindenki, de mindenki az égvilágon mondja, kérve-kéretlenül. Mert nagyon hiszek benne és mert úgy érzem, hogy ez elől úgysem tudok elmenni messzire. A sorsodat nem tudod megúszni. Amit meg kell szenvedned, azt meg fogod és mint minden árat, megfizeted. Nem akkor helyben? Örvendj, de ne gondold, hogy egyszer nem kell valamit adnod érte. Megvár, előkerül, romlatlanul, ellentétben a zakuszkával. Annak idején nem fájt, mert csak hihetetlen kegyelmet és boldogságot éreztem a gyermek miatt és igazából mást nem. Mint mondtam, sokak megrökönyödésére és két éven keresztül magaméra is, hogy ez ilyen könnyen ment. Csakhogy ezen a nyáron azt hittem, büntetlenül engedhetek egy kicsit a feszesre csavart páncélomon. Mert engednem kellett és engedni akartam. Természetesen a csavarás döntése az enyém volt. A következmények azonban kicsit más méretűek, mint azt én gondoltam, és amit irányítani tudtam volna. Nyilván nagyobb volt a feszültség bent, mint ami kint látszott, vagy akár én láttam. Nem lehet a szellemet derékig kiengedni a palackból. Csodálkozol, hogy nem megy vissza?

Szóval a pillanatnyi off-guard mindennek a kiváltója. Nagyon nehézzé viszont akkor vált ez, amikor Szent István napján elment valaki, aki nagyon része volt az ötvenéves tervnek. Igazából a váram egy bástyája és (azóta már tudom) a biztonságom és békémrésze is. Azóta nincs levegő. Mert nincs cinkos és nincs nagyonbarátomöcsémfiam. Még mindig prés van és magány és keresgélés a csillagok között. Mert nélküle az utat is nehezebben találom ahhoz, akihez ő vezetett. És nehezebb a bocsánat és az emlékezés, arra, hogy igazából tudom az okot, de nem tudom, csak néha, elfogadni. És sajnos nem használ semmi abból a sok eszmefuttatásból, közel és távolkeleti bölcseletből, amiből a halált ismerem, ismerjük, mert amikor ilyen közelről köszön, akkor úgyis csak egyedülmaradt és földhözragadt ember vagy.

Igazából, ahogy most ezt számolom, rövid idő alatt történt, dehát annál intenzívebben, a szépen felépített és kényelmesan kialakított csigaházam szétverése. A dolgok által. Csiga biga gyere ki. Hát kijöttem, fiúk, és egyelőre hajléktalan vagyok. Nem baj, ha nem lesztek a barátom, hálistennek van néhány. Nem sok (mostmár eggyel kevesebb itt), de ők a hátam. És ne hívjátok a tűzoltókat, mert ez az ének nem erről szól. Nem ég. Nekem Ég (tudod, ott fent, az a nagy kék csillagos, amit megpróbáltok elhazudni,) na látod, az a házam. Ideki.

Csak a derű óráit számolom

A világon a második legromantikusabb dolog egy katonai fúvószenekar. (Az elsőről majd máskor.) Ma a mindennapi sétatéri levélrugdosásunkat azt hiszem egy életre emlékké tette a kislétszámú, nagyon félrejátszó és nagyon jópofa csapat. A terepszínű ruhában és magasszárú bakkancsban pipiskedő karmester szinte elrepült igyekezetében. Lelkesen és teljesen összevissza fújták, Lili-Róza pedig még lelkesebben táncolt és tapsolt különleges alakulatnak. Állítólag, mikor kicsi voltam, fordultam ki a babakocsiból az egyenruhák után. Nos, ez nem változott, igaz nincs már babakocsi, és immár csak a katonai egyenruhák érdekelnek. (Mondom a gyereknek: Anyja lánya vagy, ugye? Mire ő viccesen somolyogva: Nem, apja jánya.) A kép nyilván nem itt készült, mivel én a telefonommal telefonálok, lencsevégre sajnos nem sikerült kapni a kolozsvári Fanfara Militarăt.

Hazaértünk, hidd el

Pillanatragasztó. Ezt a pillanatot is megragasztotta.

Anya, álmomban összefutott a mindenség, összejoppant. - Nekem ébren is néha, kicsim, de

Még jó, hogy az embernek van egy lánya, aki olyan, hogy tedd a sebre, meggyógyít.

Altató - a szöveg

Lerobbant faház, roskadozó gerendák és üvegtelen ablakok. A szoba üres, egy karfa nélküli fotel és egy valamikor rojtos állólámpa látszik.

A két nyomozó érkezik, egyikük magas, tagbaszakadt, harmincöt körüli, szőke, az idősebbik nála alacsonyabb ötven körüli, szemüveges férfi. Mindketten térdig érő fekete kabátban és ingben vannak. Óvatosan nyitnak be a terembe, az ajtót csak ujjbeggyel taszítják bennebb, hangos hahózás és köszöngetés, bemutatkozás közepette. Látván, hogy üres a terep, nézelődni kezdenek. Egy darabig csendben pásztázzák a helyet, fölöslegesen ugyan de elemlámpával világítják a plafont és a falakat. A padlón heverő pár tárgy között egy papírdarabra lesz figyelmes a magasabbik, odainti idősebb kollegáját, aki kesztyűt húzva felemeli. A képen egy emeletes ház előtt fehér ruhás hölgyek-urak, kalapban mindenki, reggelinél mosolyognak a tornácon. A hátán felirat. Az alacsonyolvassa, az ablak fele fordulva, hogy a kopott tintát kibetűzhesse.

,,1910.augusztus.Emlékül a Lovas családnak. Köszönjük a szíves vendéglátást. Csodálatosan telt a nyár.’’ Meg egy pecsét: Forgáts Antal fényképész.

Kissé feszülten mozognak tovább, óvatosan nyikorognak végig a deszkákon.
A fotel mögött egy gramofonra akadnak. Mellette lemezek.

Az alacsony kiváncsian fordítja meg, hangosan olvassa a dalok címét. Kicsit meg is feledkezik az ottlétük céljáról, láthatólag ismerősek, némelyiket dudorássza, meghatódva mosolyog. A magas mindvégig mellette áll, és az érzelmi kitérőt láthatóan rosszalja. De azért tiszteletből nem szól rá az idősebb kollegára.

Mosolyát leplezendő elfordul, és ésyrevesz az ablakpárkányon egy rendkívül viharvert, sokat elszenvedett játékmedvét. Odamegy elveszi, érdeklődve forgatja, az erősen kopott bundáját porolgatja, majd félig cinikus, félig együttérző mosollyal odaviszi még mindig gugoló kollegájának.

Az alacsony már a gramofon beindításával bíbelődik. Lázasan teker, majd az első hangok felcsendülésével győzedelmes pillantással tekint fel a magasra.

A gramofont kísérve dudorászni kezd, a második sornál már a szavak is eszébe jutnak, ritmusra ingatja a fejét, a rég nem hallott altatóra.

Aludj, baba, aludjál

A magas már-már röhögőgörcsöt kap, már szólna, mikor a rádió recsegni kezd az alacsonybbik oldalán:

-Tóth, itt a Központ. Jelentkezz...

Tóth az övéhez nyúl, leakasztja a gépet és éppen jelentkezni szeretne, mikor gyerekhang szólal meg a hátuk mögött.

-Megyek már, kész vagyok, már átöltöztem. Csak nem találom Medvét.

Az ajtó fele fordulnak, ahonnan a hang jött. A gramofon nyekeregve dudorászik tovább.

-Én már ágyban voltam csak ez a rakoncátlan Medve kószált el.

Az ajtó résnyire nyílik s a következő pillanatban egy kislány jelenik meg mezitláb, földig érő fodros hálóingben.

-Nem találom Medvét. Nem láttátok Medvét?

A rádió tovább recseg:

-Tóth, az ügy le van zárva. Hagyják abba a keregélést. Nincs szükség több információra.

A kislány láthatólag nem lepődik meg sem a nyomozóktól, sem a rádióban kerregő férfihangtól.

- Tóth, az archivumnak sikerült azonosítani az esetet. Az iratok is megvannak. A ház ötven éve üres. Az apa meghalt a háborúban, az anya gyermekágyban. A gyerek a nagyanya gondozásában maradt.

A magas szótlanul nyújtja át Medvét a kislánynak.

- És Nanóka hol van? Nanó is nálatok van? Mert nem fejezte be a mesét.

A rádiónak még mindig van közlendője.

- Még fél évig működött a malom. Aztán Szamueliék az egész háztartást, .. khmm...,,kitakarították''..Nincs leszármazott.

A nyomozók még mindig szótlanul állnak. A lemez közben lejár,a gramofon pedig egyhelyben állva, kattogva forog körbe.

- Nem játszod el újra? A csillagost. Medve csak arra tud elaludni.

A megdermedt embereknek hátatforditva kimegy a teremből. Az ajtó nyikorgás nélkül csukódik utána, a poros padlón pedig csak a két férficipő nyoma látszik .

- A házban nem lakik senki. Hagyják el a terepet. Az ügy le van zárva.

Tóth óvatosan a lemez szélére teszi a kart és a magassal együtt nesztelenül kimennek a házból . A résnyire hagyott ajtó mögül a gramofont kijavítva hallatszik az altató:

-Aludj, Medve, aludjál.

Avalon

Szigetlakó leszek. Úgy értem, vízzel körülvett sziget, nyilván, mert a víz nélküli elszigetelődés már megvan.

Nem most és nem mostantól vágyom erre. De majd. Ezt nem tudom elmagyarázni, hogy miért sziget, de nyilván azért is, mert ott már nem lenne szükséges címet adnom a blogomnak. És a szigeten általában utól szoktam érni a csodáimat. Tuvalu, Izland, egy pár nap MSziget vagy akár egy olajfúró is megteszi.

Nézzed: The Secret Life of Words (2005) - egy hallássérült túlélő ápoló, egy összeégett, látássérült ápolt, vízfeletti lebegés, vízalatti csend.
Hallgasd is.

Dédi

Futok valami poros úton,
A világoskék teniszcipőm kibomlik, a tüdőm zihál, az eddig előttem levő út most alattam van, térdre esek majd kézzel előre, a csuklóm sebeit eltünteti a por. Mindent eltüntet a por. Még két légzés, még csak kettő és felállok, levegő után kapkodva
A tenyeremet nem tudom elszakítani a földtől, csak kapargatom az utolsó ujjperceimmel,
A sok apró vágásból szivárog a vér. Van ahol már elállt, van ahol még pici pókhálóként rajzolódik ki a bőröm ráncaiban. A farmerem tiszta por, kosz, rugásnyomokkal teli a combom, a dohányszínű trikóm egyik újja teljesen elmaradt, a másiknál a vállamon szamurájprecizitással és karddal vágott hasíték. Össze-vissza vagyok törve, kint és bent. A verés már nem fáj, de még nem tudok megállni. Négykézláb billegek, a fejem lóg mint a halálraítélteké, a hajamon mintha monszun ment volna keresztül. Keresztül is ment. Villogó fény késztet arra, hogy a szemem résnyire nyissam, a nyakamban lógó nap érmen csillan a napnyugta. Oldalról süt, s néha tükröződik a forgó ezüstön.
A hátam mögött autóhangot hallok. Félrehúzódom, az út szélén állok, háttal az üres mezőnek. Ellenfényben a már majdnem teljesen száraz aratásmaradékok.
Egy koszos –sárga, lerobbant Mercedesz közeledik, hatalmas port kavarva abból az irányból, ahonnan én.
Bentről karácsonyi slágerek foszlányait kapom el. Elmennek mellettem, észre sem vesznek. Utánuk nézek.
Valaki megfogja a kezem. Kicsi kéz, meleg. Lenézek, egy kislány áll mellettem. Annyira pici mindene, mintha egy mézeskalácstervező dolgozta volna ki a barna spanglis szandáljait is. Egy kicsi, húzható játékutánfutóban vannak a rózsaszín állatai , felnéz rám, s mondja, hogy menjünk. Kézenfog, felkap egyet a plüssállatok közül és szaladunk.
A kapun már inkább berepülök, a macskák szemrebbenés nélkül figyelik kétségbeesett rohanásomat, csak azt nyugtázzák, hogy a lábam nem éri a földet.
A ház sarkánál már látom Dédit. Áll a nagy fa alatt, virágokkal a kezében, még háttal, és én végre elkezdek sírni. Nem múlik semmi, de legalább sírok.
Lassan fordul meg, minden virág körülötte, a lába alatt, a cipőjén, a fényben majdnem átlátszó. Ő néz, és kérdi, hogy mi baj, kicsim. Nem mondok semmit. Tudom, hogy tudja és nem kell mondanom. Kérdem, hogy emlékszik-e, amikor ott volt nálunk, mikor pici voltam és éjjel mennyiszer féltem, hogy besárgultam? Ő nem válaszol, de nagyon nyugodt és árad belőle az erő. A teste feszes, annak ellenére, hogy öreg. Feszes és erős és biztonságot adó. És sokkal nagyobb, mint én. Azt kérdi: miben segíthetek, kicsim? vagy hogy én hogy segíthetek? De nem olyan formálisan, hogy úgysem csinálhatok semmit, akkor legalább megkérdem, hanem tudva azt, hogy segíteni fog. És én is tudom. Én nem mondok semmit és ő sem töbebt. Csak sírok. Ő átnyújt egyet a virágok közül, amiket eddig is rakosgatott. Az utolsó kép a kezünk, ahogy átveszem a virágot. Rövid a szára, és egy kicsi, erős rugó van körülötte, lazán, olyan lötyögősen, hogy le lehetne húzni, de nem esik le mégsem, védi. A virág bordó, és selymesen puha por hull belőle a kezünkre, a földre körülöttünk, s végül mindent beborítva, fenntről, mint egy gyönyörű, bordó zuhatag.

(Megj.: mivel kétévnyi blogomat a yahoo elrekkentette, néhány bejegyzést, ami kibírta az elmúlt időt, átmentem ide. Ezen írás egy álomjegyzet 2003 februárjából, Floridából. A szövegből egy pár perces másodéves vizsgafilm is lett. Átmentem. Azóta is sokszor próbálok átmenni, csak nem mindig sikerül. A túlsó partra :-)

Húsz. Huszonegy. Gramm.

Tegnap 21 éves kellett volna legyél, nem pajzs egy hónappal ezelőtt. Érdemes volt? Nem tudok más megoldást: újra foglak szülni. És minden álmodja tovább jelenét.

Kép: Baraka (r: Ron Fricke)

Ink, not mink

Wear your own skin.

Hős ifjú jön: fogadtassék!

Gyászolj és tiszteld a harcos áldozatát. Őrizd meg és éltesd tovább, elmédben, lelkedben, ereidben.

Mérhetetlen űrt hagytál magad után. Bennem maradsz mindörökre, barátom, bajtársam, titoktartóm, testvérem, fiam.

Kép: hvg.hu - 2006/43
Zene: Gyűrük ura III. - csak hallgasd. Emlékszel, Pest fele menet megegyeztünk, hogy mindkettőnknek ez a kedvence a filmből. Lili-Róza szerint utánad kellene menjünk a csillagok közé, hogy megsimizzük a kopasz fejedet, ha már te nem jössz, hogy vigyél haza, de szerinte jönni fogsz.)

Július

Június

Május

Április

Március

Hallgass

Ashes and Snow (2005) - r: Gregory Colbert

Államvizsga film

Altató/Lullaby/Cantec de leagan. Az egysnittes. 35mm filmre forgattuk, 2008. április 3.án, a kolozsvári román királyi rezidencián. Színészek: Molnár Levente, Szűcs Ervin, Schneider Csenge. Azért mozivásznon megnézve jelentős a kölönbség.

Mi leszek, ha

Kiböjtöltem.

Ezért a következő életemben megkoronáznak. Kegyes leszek és bölcs. Ész, erő, erkölcs. Mindenek fölött erkölcs. Harcolni fogok, amikor kell és szeretni, amikor lehet. Boldog is leszek. Megtalál az az ember, akinek a szava szent. Számára és számomra egyaránt. A legkiválóbb harcoshoz megyek, aki erősebb, mint én és bölcsebb is. Nem hű lesz hozzám. Lojális. Nem egy élet erejéig. És fújni fog a szél és szólni fog a bőrduda. Hét gyermeket fogok szülni, öt fiút és két lányt. Természetesen Lili-Rózát is köztük. Ő a gondolatritmus. Sok lovam lesz és sok hegyet be fogok járni velük. De egy sárkányom. Piros, nagy. Merthogy sárkányok vannak. Kardom is lesz. Szintén egy. És zászlóm is. Fehér. Liliomos. Gyűrűm a mutatóujjamon. Zöld, kerek köves. Tele leszek akkor is tetoválva. Közös sírba fognak temetni azzal, akivel egymásnak szegődtünk. És majd 2500 év múlva, vagy esetleg még odébb, majd a következő félévkor, megtalálják a múmiáinkat, zárójelben, úgy, ahogy Nagy László már rég megírta, s ha szükséges lesz, újraírjuk újra a történelmet.

Ez lesz. Vagy volt már? Nem, biztos nem. De az idő nem fontos. Csak az élet számít.

Angyalos üzenet

Rég óta él ez a szám bennem. Mástól, másnak, máskor, máshol képzeltem el, de most megvilágosodott, hogy pont ide, csak neked szól. Isten éltessen, csillagmadaram!

Sose hagyj el, én sem adlak,
Se felhőknek, sem a madaraknak
Holdnak nem, talán a napnak,
De nem ami elmúlt, csak a holnapnak.

Az égben sétálsz, mikor alszol,
Még senkire nem haragszol
Darab szén csak a legszebb gyémánt,
Vak voltam, ki egyszerre fényt lát
És süket és néma, mert nem figyeltem
Arra, hogy mit mond bennem az Isten,
De nincsen vallás, és nincsen eszme
És lehet, hogy semminek nincs értelme,
Hát ennyire egyszerű ez az élet:
Az összes titok semmivé lett,
Tudom a helyem, és tudom a dolgom
És nem kell már végiggondolnom, hogy a világ milyen gyáva,
Akkor támad, mikor senki se várja, mikor senki se látja,
Lesből gyilkol, nem szemtől szembe,
Esélyt sem hagy a győzelemre nekem.

De rajtam most már nincs hatalma
Nekem nem kell már a birodalma
Se hús, se kín, se szerelem
Mindent Te jelentesz nekem.

Pál Utcai Fiúk: Angyal
Kép: a kissárkány két évvel ezelőtt

The fundamental things apply, as time goes bye

A nők nagyrésze nem álmai férfiával él. Mert álmaik férfia olyan nővel él, akinek szintén nem ő az álmai férfia.

Szöveg: J. Potter
Kép: azért egy táncot szabad

Niytva lesz az Aranykapu, ki bújik át rajta?

The prehistory of the Earth and its custodians, lies less in what has been said than in what has been silenced: the silent neglect of evidence, the silent borrowing of ideas, and the silent reversals without apology, are not difficult to detect.

Szöveg: Stan Hall on Catastrophism
Kép: Móricz János Equadorban

Kimondhatatlan álmaimban

Vannak képek, amelyek halálig, és talán azon túl is kísérik az embert. Kevesen figyelnek ezekre a képekre, és jelentőségüket nem ismerik fel – pedig az álmok figyelmeztetnek fontosságukra. Mindenki álmodik, még a vakok és az állatok is, mert a képek, és a képekben rejtett üzenetek meghatározzák az emberi sorsot.

Vannak képek, amelyek ébren is megjelennek; és ilyenkor úgy érezzük, mintha valahonnan hazaérkeztünk volna, mert egy kép is lehet haza, ahogyan lehet egy íz, egy illat, vagy egy hang is.

Minden embert más és más képek kísérnek. Más képekkel álmodik a földműves, és ismét más képpel réved a kereskedő. E képek bizonyosabban jelzik az elhivatottságot, mint bármi más. Régen, az álomfejtők még tudták ezt, és néhány festő is tudta.

Ezek a képek nem jelképek. Nem allegóriák, és nincs mélyebb értelmük. Megáll, és hosszasan megpihen rajtuk a tekintet.

A sárban lépő lovak lába.

A farkasok figyelő tekintete.

A hegyek és a nők gerince.

A markolaton nyugvó kéz.

Ha ezeket látod, harcos vagy, gondolj erről bármit is.

Szöveg: György Attila: Harcosok könyve

Február

Január

December

Warraq, Egyiptom - 2009.12.12.

„A középső kupola fölött tűnt fel aranykoronával a fején, tiszta fehérbe és kékbe öltözve, teljes magasságában egy fénypalásttal körbevonva. A templom tetején álló keresztek fényesen ragyogtak, ahogy az alakzat az épület kupolái és ikertornyai közt lebegett.”- zarándok.hu


Hogy miért nem lehet erről sehol hallani, hacsak nem vagy a zarándok.hu rendszeres olvasója, illteve nem ismersz egy arab nyelvet sem, hogy a tudósításokat és eksztatikus vallomásokat megértsd? Válaszokat kommentekben nagyon szívesen látnék.
Ugye, azt tudjuk, hogy az egyház naaagyon óvatos a jelenésekkel kapcsolatban ( ami azért elég visszás, annyit hagyjunk meg, hogy pont az egyház vallatja tudománnyal és bizonyíthatósággal a csodát, és nem HISZ benne), és hogy évekig nyomoz egy-egy ügyben. A warraqi jelenéssel kapcsolatban aztán sokszorosan nehéz dolguk lesz, hiszen csak egy városnyi muzulmánt és koptot kell kihallgatniuk, akik mind azt állítják, hogy a Szűz Anyát látták három órán keresztül a templom fölött lebegni.

angolul itt (videókkal)
magyarul itt

A kissárkány múzeumba megy

Lili-Róza megtekintette élete első kiállítását a kolozsvári Művészeti Múzeumban, ahol a Japán Kultúrközpont a japán harcművészetről állított ki csodálatosabbnál-csodálatosabb kardokar, sisakokat, páncélokat. Nem hagyhattuk ki. :-)
Nagyon tetszett neki. Csendben nézelődött egy darabig az ölemben, majd miután megtudta, hogy mi micsoda, elkezdte és azóta is kiabálja, hogy ,,kad, kad, kad'' és ,,í, í, í''. (ha valaki nem érti, fordítást kérhet emailben). És nem, nem én találtam ki, és nem, nem azért tetszett neki, mert jaj szegénykének ilyen anyja van, pedig ó, mennyivel édesebb a Disney repró tárlat.

Képen a kiállítás egyik páncélja látható.